Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
MinDig Veled! fotókiállítás

Lezárult az Antenna Hungária MinDig Veled! fotópályázata. A felhívás keretében olyan kreatív megoldásokat várt a vállalat, melyek rendhagyó módon örökítik meg, hogy napjainkban, okoseszközeinknek köszönhetően valóban kötetlenül, bárhol és bármikor tévézhetünk. A legjobb 30 fotóból álló kiállítás december 14-ig az Akvárium Klub Aqua Bistrójában tekinthető meg.

2015. 12. 08. 15:25
mobil versus desktop

2018-ra a mobil reklámpiac lekörözi a desktopon (azaz számítógép-képernyőn) megjelenő hirdetések piacát. A nemzetközi reklámpiac egyébként szépen szárnyal, és jövőre a foci EB, az olimpia és az amerikai elnökválasztás is segíti a növekedését.

2015. 12. 08. 14:36
újság print

Korrektor néven indul el az új média-önszabályozási rendszer, amelynek célja, hogy a csatlakozó szervezetek betartsák az etikus újságírás szabályait és azokért a nyilvánosság előtt feleljenek.

2015. 12. 07. 15:00
runner's world

A magazin aktuális lapszáma mellett két különleges kiadvány jelenik meg a Runner’s World márkaneve alatt, a Marquard Media portfoliójában újnak számító termékkategóriában: egy profi tippekkel teli bookazine és egy 2016-os futónaptár.

2015. 12. 07. 13:13
content marketing tartalommarketing branded content

Minőség, technológia és személyre szabottság – erre a három tényezőre épülnek a jövő sikeres content marketing projektjei. A következő években a tartalommarketing robbanására lehet számítani.

2015. 12. 07. 11:30
tn-tv02 (technet, nmhh, gyerek, szülő, fenyegetés, védelem, tévé, tv)

A műsormonitoring és a korhatár-besorolási szabályok betartásának vizsgálata áll a Médiatanács 2016-ra vonatkozó felügyeleti tervének középpontjában. Döntöttek rádióműsorokban elhangzott vélemények kapcsán érkezett kérelmek elutasításáról is.

2015. 12. 04. 14:59
Média a tehetségekért, díjátadó

Mintegy 160 pályázatból választották ki a „Média a Tehetségekért Díj” pályázat nyerteseit. A legjobbak között ott vannak a Magyar Narancs, a Klubrádió, a Digi Sport és a Kultúrpart portál fiatal művészeket, sportolókat bemutató riportjai is.

2015. 12. 04. 13:43
geomédia

Január elsejétől Miczinkó Katalin fogja betölteni a Geomédia Kiadói Zrt. kereskedelmi igazgatói pozícióját. Az ő feladata lesz az értékesítés átstrukturálása, valamint új piaci lehetőségek feltérképezése.

2015. 12. 03. 17:00
cannual report 2015

Egy új tanulmány segítségével a régió vállalatai és a régión kívülről érkező cégek megismerhetik a közép-kelet-európai reklámipar játékszabályait, és árnyalt képet kaphatnak az egyes országok reklámpiacairól.

2015. 12. 03. 13:25

A Telenor Magyarország internetes kutatásából kiderül, hogy számít-e a karácsonyi ajándéknak szánt készülék márkája, mi alapján választanak telefont a nők és a férfiak, sőt az is, hogy okostelefonnal főzzük-e a karácsonyi menüt.

2015. 12. 03. 12:14
kórházsuli

A KórházSuli program és a Telenor Magyarország által kiírt pályázatra középiskolások és egyetemisták fejleszthetnek olyan digitális tananyagokat, amelyek élvezetesebbé, interaktívabbá teszik a tanulást a tartós kórházi ellátásra szoruló diáktársak számára.

2015. 12. 03. 11:51
www web internet

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az online kommunikációs szakma egyik rangos eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 280 nevezés érkezett.

2015. 12. 03. 10:20
Olvasói sztorik