Farkas Norbert

Farkas Norbert

fotó

Három évtizede temették újra Horthy Miklóst, és az ennek apropójára szervezett kenderesi ünnepségen most egy kormánytag, Lázár János is részt vesz. Riport egy kisváros furcsaságairól, ahol ma is személyes emlékek kötődnek a volt kormányzóhoz, sőt, ahol még a DK-s is azt mondja: Horthy bizony értéket jelent.

Hétvégén rendezték meg Budapesten a Trophy Series Olimpiai Rögbi Európa-bajnokság második fordulóját, ahol a női válogatottak 34 mérkőzéssel járultak hozzá ahhoz, hogy a rögbit ne egy csak férfiak által űzött sportnak gondoljuk.

2023. 07. 10. 10:00

A természetvédelem alapgondolata, hogy a kijelölt védett területeken a kialakult élővilág megőrzése a jövő nemzedékek számára fontosabb, mint a gazdasági haszonszerzés. Mára a politika úgy alakította át a korábbi rendszert, hogy szükség esetén a saját és kliensei napi érdekeit érvényesíthesse. Ez azonban nem értékelheti le a terepen dolgozó természetvédelmi őröknek a munkáját. Száz éve állt munkába az első „kócsagőr”, azóta dolgoznak terepen a magyar „rambók”.

2023. 01. 12. 12:25
Olvasói sztorik