Magyarországon már a középkori évszázadokban is emeltek kőkereszteket, kifejezetten gonoszűzés céljából, főként útkereszteződések mellett. Az útszéli keresztek elhelyezésének szokása különösen elterjedt volt a 18. századi, barokk időkben. A jobbágyfelszabadítás után a magyar parasztság anyagi helyzete javult, számukra is lehetővé téve, hogy viszonylag könnyen megfizessék a kőkeresztek építésének költségeit. Ezért a 19. század második felében különösen sok útszéli keresztet állítottak fel, és a ma álló keresztek nagy része ebből az időszakból származik.
A keresztállítás önmagában is vallásos megnyilatkozás, a keresztek nagy részét nem az egyház, hanem magánszemélyek vagy hívők csoportja finanszírozta. Az egyház csupán felszentelte és megáldotta ezeket, amit nagy ünnepségek, misék és prédikációk kísértek.
A keresztek elnevezése gyakran tükrözte azok eredetét vagy a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Gondozásuk és tisztításuk az alapító család, vagy azok hiányában a környéken élők felelőssége volt. Leginkább asszonyok és lányok viselték gondját, szombati napokon gyakran virágot vittek, halottak napján gyertyát is égettek a keresztek tövében.
Az útszéli keresztek tisztelete általános volt a magyar katolikus közösségben. Az arra járók rendszerint tiszteletteljes gesztusokkal reagáltak, például a férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Az egyéni imádkozás mellett több asszony vagy rózsafüzér-társulat is együtt kereste föl a kereszteket, hogy koszorút helyezzenek el rajtuk és imádkozzanak.
Azok a keresztek, amelyek a búcsújárások útvonalába estek, fontos szerepet játszottak a népi vallásos életben. A búcsúsok énekkel és imákkal köszöntötték ezeket, illetve a zarándoklat megállói, állomásai voltak. A változó időpontú áldozócsütörtök előtti napokon, a „körösztjáró napokon” a hívők papjuk vezetésével, kereszttel és lobogókkal körmenetek formájában vándoroltak a kereszthez, ahol imádkoztak és énekeltek. Azokon a vidékeken, ahol a vasárnaponkénti templomi misére való eljutás nehézséget okozott, az útszéli keresztek és tanyai iskolák szolgáltatták a misék helyszínét.
