Az omladozó sóbányánál jártunk, ahol szállásadók, árusok, vendéglátósok, bányászok, evakuált lakosok, geológusok, politikusok, vízügyesek segítettek közelebb hozni, mi történik Európa egyik legnagyobb altalajkincs-lelőhelyénél, ahol korábban több százezer ember nyerhette vissza az egészségét.
Néhány szakember tanácsát kiegészítve mi is tippeket adunk, hogyan, miből és mennyiért lehet kivitelezni egy teljes körű házfelújítást. Ennek első lépéseként felújítottunk egy 21 négyzetméteres, számolatlan réteg vörös páccal és lakkal megkínált, több helyen beázott, recsegő és ütött-kopott hajópadlót. Mutatjuk a végeredményt.
Elsőre talán elvetemült ötletnek tűnhet, hogy egy ugróegér, postagalamb vagy ló segítségével tartson órát egy tanár, azonban az állatasszisztált pedagógia néhány helyen már itthon is elérhető. Egy pedagógusokból és szülőkből álló lelkes csoport idén megmutatta, nem szükségszerű, hogy ez csak a tehetős szülők gyerekeinek a kiváltsága legyen, hiszen mindenki nyerne, ha a diákok kutyaterápiás, vagy éppen lóasszisztált órákon tanulhatnának. A mintaprogram pilot évének a bükkábrányi óvoda és általános iskola ad otthont, de a szakemberek álma, hogy módszerük országszerte beépüljön a közoktatásba – amire bőven ráférne néhány csaholó kutya és nyerítő póniló.
Mi a hasonlóság egy gazdag családba született egyke, egy apa nélkül felnőtt roma fiú és egy gyermekotthonokban és utcán nevelkedett kamasz közt? Az, hogy mindhárman kiskorúak, kábítószerfüggők és jelenleg a ráckeresztúri drogterápiás otthon lakói. Ellátogattunk az intézménybe, ahol a gyerekek mellett két mentorukkal is beszélgettünk.
750 ezer felett jár azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek elméletileg találhatunk a karján vagy a nyakában gondosórát. Életmentésre eddig állítólag 40 ezer esetben került sor. A kormányzati roadshow egyik állomásán érdeklődtünk, mit jelent az „életmentés”, és valóban hungarikum-e az a közel 109 milliárd forintnyi, javarészt uniós s támogatásból megvalósuló program, amelynek itthon már húsz éve ismert volt az elődje.
Mit csinált Gene Hackman, miután már nem vágyott a filmezésre? Hogyan ismerte meg a feleségét, aki olyan társ volt számára, amilyet mindenki kívánhatna maga mellé? Mivel töltötte legszívesebben az idejét? A színész elmúlt harminc évet felölelő privát életét bemutató cikkünkben ezekre adunk válaszokat.
Pénisz alakú útvonalon vonuló békemenetet szervezett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy kiálljanak a szürkeség mellett. A Hősök terén folytatódó eseményen elárulták, mit jelent az általuk elindított, új KDNP, valamint hogy miért jó az egyformaság, és miért szégyellnivaló a sokszínűség.
Ez még csak a kezdet, vagy nincs mitől félni? – celebeket kérdeztünk a Pride lehetséges betiltásáról
A 24.hu-nak nyilatkozott Polgár Tünde, Kajdi Csaba, Járai Máté és Nagy Feró is.
Egy csalódott olvasói levél hatására összeszedtük azokat a konyhai és háztartási „csodamódszereket”, amelyeket a híroldalakon találtunk (vagy akár mi magunk ajánlottunk), és leteszteltük azok valóságtartalmát. Fotókkal illusztráljuk, mennyire bizonyultak hatékonynak a lifehackek.
Kik szeretnék mixelni a magyar vezetékneveket japán keresztnevekkel, és a laikusok számára mit érdemes tudni arról a több tízezres szubkultúráról, amely tagjai átlátják a nevek mögött megbújó animék világát? Cseresznyevirágzás előtti gyorstalpalónk azoknak, akik – egy mágikus macska szavait kölcsönözve – „még csak latolgatják, hogy fejest ugorjanak a japán rajzolt világ mitikus szörnyekkel, szupererővel bíró tinédzserekkel és hatalmas, rajzolt mellekkel megtöltött tengerébe”.
Anya iszik. Apu is. Hol azért, mert te sírsz, hol azért, mert ők sírnak. Az ÖrkényKÖZ színpadán nyolc ember felsétál a színpadra, akik szintén ittak, sokat, sokszor – a 1,5 ezrelék című előadás napján nem, és többnyire már egyébként sem, bár olyan is akad köztük, aki időnként még mindig. A történeteik róluk, rólunk, egymásról és az ivásról szólnak.
Laár Andrással készült interjúkban tanácsokat kaphatunk többek között arról, hogyan küzdjük le az időstresszt, miként éljünk túl egy házasságot, de az is kiderül, mi a baj a pucérkodással, hol laknak az istenek, minek a gátja a kukacoskodás, továbbá miért van szükség jóindulatú pattanásokra.
Halina Tiscsenko történetének elmesélése akkor szakad félbe, amikor meglátja, hogy a katona elkezd vetkőzni, és megérti, mit akarnak vele tenni. Galina Szokolovszkáé ott, hogy leütik. Irina Dovgan addig jut, hogy a cellája ajtaján egy férfi halkan besétál hozzá. Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.
Az őskori barlangrajzoktól és az Indus-völgyi civilizáció pecsételőitől napjaink Tatabányájáig kutattuk a jelenség okait, hogy megfejtsük, vajon az intim testrészek pőre ábrázolása, illetve az így eladott termékek mögött közönséges marketing, polgárpukkasztó művészet vagy ősi szakralitás húzódik-e meg.