Bihari Dániel

Bihari Dániel

újságíró
A tudománykommunikáció a fő profilja, elsősorban történelmi témák, állatok, növények, természet- és környezetvédelem, ökológia. Ha valami él és mozog, az már érdekes, és általánosságban minden élőlény szerethető számára – még akkor is, ha arról ír cikket, hogyan kellene egyes idegenhonos fajoktól megszabadulni. Történelemből elsősorban a magyar, szereti ledönteni a dogmákat, megcáfolni a tévhiteket, bemutatni a valóságot. Ezt szolgálják a történelmi sorozatai is a tatárjárástól Kádárig, Batthyánytól Rákosiig, a mohácsi csatáig, vagy éppen a magyarországi roma közösségek történetéről írt sorozatig.

Nagy Imre személyében Kádár immár második „régi harcostársát” juttatta bitóra, miközben egyre inkább azonosult Moszkva vele szemben támasztott elvárásaival. Az ’56 utáni megtorlás azért lehetett ennyire brutális, mert Kádár szabad kezet adott az új köntösbe bújtatott ávónak.

2024. 10. 19. 14:08

Növekszik a légúti fertőzések száma, ezek hátterében pedig leginkább a Covid áll, amire sokan csak legyintenek: ez a Covid már nem az a Covid. Tényleg nem?

2024. 10. 19. 10:01

Kádár 1956 nyarán a reformellenzék több bírálatával egyetértett, sőt állítólag még javaslatokat is adott, ám a nevével mindezt már nem vállalta, miközben sem neki, sem más pártvezetőknek nem tűnt fel, hogy a tönk szélére sodort országban robbanásig nőtt a feszültség.

2024. 09. 15. 14:20

A Dunán komoly, a Lajtán és a Rábán extrém árhullám várható, utóbbi két folyón rekordok dőlhetnek, árvízi vésztározók megnyitására is szükség lehet. Özönvízről, vészhelyzetről azonban szó sincs.

2024. 09. 13. 18:22

Szabadulása után Kádár kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb. Tudta, ha a főtitkár bukik, az számára sem jelent semmi jót – ezért is volt kellemetlen az a bizonyos magnószalag.

2024. 09. 08. 14:13
Olvasói sztorik