A korábban elfogott öt embert – köztük a támadó feleségét – továbbra is őrizetben tartják.
Nyolcan meghaltak egy kelet-kínai városban, amikor lezuhant egy lakóház építésénél használt lift pénteken.
Franciaország belügyminisztere arra szólított fel minden „hazafias” francia polgárt, hogy a biztonsági erőknél jelentkezzen tartalékos szolgálatra.
Egy VI. kerületi lakásba tört be az ismeretlen férfi és onnan ellopott két laptopot.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy minél több bevándorló érkezik Európába, annál nagyobb lesz a terrorveszély.
Mert ezzel ugyan belpolitikailag erősítené pozícióját, külpolitikailag viszont elszigetelődne – figyelmeztetett Oettinger.
Az asszony már a gyilkossági kísérlet előtt is rosszul bánt a kicsikkel: elhanyagolta őket, gyakran csak a szomszédoktól kaptak enni. Tettét azzal magyarázta, hogy kilátástalannak érezte az életüket.
Az amerikai külügyminiszter szombaton figyelmeztette török kollégáját: ártanak a két ország kapcsolatának azok a törökországi megnyilatkozások, amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a török puccskísérlethez.