Foci

Doll: Ez még nem a csúcsforma volt

Mint ismert, az FTC 3-1-re nyert szombat este a Haladás ellen az OTP Bank Liga első fordulójában. Thomas Doll vezetőedzőt a csapat jelenlegi állapotáról kérdezték.

Ez még nem a csúcsforma volt, de a legfontosabb, hogy 3–1-re nyertünk. Adjanak még nekünk néhány hetet, amíg minden játékos egy szintre kerül. Nagy Ádám minden jót kívánok, és remélem, hogy eredményes nemzetközi karriert fog befutni. Nálunk is vannak jó játékosok

A Haladás mestere, Mészöly Géza természetesen nem ilyen bajnoki rajtot képzelt el a szezont megelőzően:

Minden csapatnak, edzőnek rémálom egy ilyen kezdés. A Ferencváros azonnal kihasználta a hibáinkat, de az első félidőben nekünk is voltak lehetőségeink a gólszerzésre, csak mi nem tudtuk olyan kegyetlenül kihasználni ezeket, mint a Fradi. Az sem boldogít, hogy bár megnyertük a második félidőt, egy meccs kétszer negyvenöt percből áll. Van tartása a csapatnak, erre lehet építeni, ebből tanulni kell. Sokat kell dolgozni azon, hogy a Haladás újra meglepetéscsapat legyen, és fontos ilyen második félidei játékot kell felmutatni, mind akarásban, mind taktikailag. Fegyelmezettek voltak a játékosaim, erre kell építenünk.

Az OTP Bank Liga vasárnapi játéknapján DVSC-Paks, MTK-Vasas és Videoton-Diósgyőr mérkőzéseket rendeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik