Kultúra
Az Újszövetség közös olvasására vállalkoznak ismét a Vörösmarty Szinházba érkezők
2013. 11. 28. 13:29
Gárdonyi Géza titkos oldala, fotókiállítás a Reök-ben és Múmiák a Fekete Házban.
Angyali muzsika, Time Travel koncert és kari bulik is várhatók a csütörtöki napon.
Hatszáz adag gulyáslevest és több mázsa ruhát osztanak szét szombaton a Hit Gyülekezete aktivistái.
2013. 11. 28. 09:32
A Közéleti Kávéház, a Somogyi-könyvtár, az SZTE Tehetségpont és az SZTE Sófi József Alapítvány összefogásában megvalósuló rendezvénysorozat keretében hónapról hónapra a Somogyi-könyvtárban találkozhatnak az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem védőszárnya alatt „cseperedő” kiválóságokkal.
2013. 11. 28. 08:42
Már csak két hétig látható a váci múmiákat bemutató kiállítás a Fekete házban. A tárlat sikerén felbuzdulva a kiállítóhely úgy döntött, hogy kedvezményes hétvégével várja mindazokat, akik eddig nem tudták megtekinteni a Rejtélyek, sorsok, múmiák című tárlatot. Így november 30-án és december 1-jén 400 forintos jegyárral várják az érdeklődőket a Fekete házban.
Egyszer már bejött az amerikai rendezőnek a műfaj. Már dolgozik az új forgatókönyvön.
Most akkor ez a filmművészet titkos remeke vagy csak egy erőltetett, gyámoltalan szoft-pornó (túl) jól fizetett iparosoktól?
A váci fogyatékosokkal foglalkozó intézmények és civil szervezetek idén negyedszer rendezik meg adventi jótékonysági estjüket a Piarista Gimnázium dísztermében.
Három különleges színházi produkcióval várja a nézőket decemberben a szegedi Reök-palota, ahol Keleti Évának a magyar kultúra elmúlt évtizedének nagyjait megidéző képei mellett Bodrogi Gyulával is találkozhat a közönség.
Ma délután író-olvasó találkozó Cserna-Szabó Andrással, akinek idén jelent meg rejtélyes című regénye, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag.
2013. 11. 27. 16:41
Egy csepp elektronika, Traffic Light Party és színházi előadás is lesz a napfény városában szerdán.
Nemzetközi mezőny érkezik Szegedre angyali muzsikát játszani.
November 29- én, pénteken tart koncertet Charlie Székesfehérváron.
2013. 11. 26. 16:44
Az újkori orvostudomány és a népi gyógyászat összefüggései
2013. 11. 26. 15:08
Várja vendégeit a székesfehérvári Megyeháza.
2013. 11. 26. 15:01
Rajongók tízezrei tiltakoznak a Family Guy című amerikai rajzfilmsorozat alkotóinak váratlan lépése ellen, és követelik a hétfőn elhalálozott szarkasztikus beszélő kutya feltámasztását.
2013. 11. 26. 13:29
Bizonyára nem vagyok egyedül a véleményemmel: a csokoládé után a legjobb a chips. Aztán megint egy kis csoki, majd megint a chips. És így tovább… Így van ez a könyvekkel is.
2013. 11. 26. 12:00
Négymillió dollárért (900 millió forintért) kelt el egy New York-i aukción A máltai sólyom című 1941-es amerikai filmklasszikusban szereplő madárszobor.
A szegedi egyetem spanyol professzora tart előadást a fasiszta diktatúra filmpropagandájáról az Emlékpontban.
2013. 11. 26. 09:46
A BL győztes Győri ETO kézilabdázója éveken át játszott HNKC csapatában.
2013. 11. 26. 09:12
- 16:18 Hétvégére kicsit megérkezik a tavasz, 17 fok is lehet
- 16:04 Szijjártó: Bekérették a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztériumba
- 16:01 Eredeti felállásban, hologramtechnikával ad koncertet az Illés zenekar
- 15:58 Közel ötmilliárd forint értékben kaptak ingyeningatlanokat az egyházak a választás előtti évben
- 15:53 Bánhidi és Máthé újra bekerült a kézilabda-válogatott keretébe
- 15:20 Számoltunk, kinek hány forint jóváírást jelenthet a januári nagy hideg miatti rezsikompenzáció
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
