Kultúra

Vásárhelyen vendégeskedik Szepesi Ivett

Frankó Máté
Frankó Máté

2013. 11. 26. 09:12

A BL győztes Győri ETO kézilabdázója éveken át játszott HNKC csapatában.

Korábban a témában:

November 27.-én, szerdán Hódmezővásárhelyre látogat a város egykori kézilabdázója, a Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO balszélsője, Szepesi Ivett. A sportoló délután öt órától Bálint Mátyás, a győri kézilabdás lányokról írt, Újjászületés című könyvét dedikálja a Hódtó utcai Alexandra könyvesboltban.

Szepesi Ivett (középen) három évig játszott Vásárhelyen. Ma BL-győztes. (Forrás: MTI/Kovács Anikó)

Előtte még a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubhoz is ellátogat. Öt előtt nem sokkal ő fogja elvégezni HLKC – Kecskeméti NKSE serdülő bajnoki mérkőzés kezdődobását a sportcsarnokban.

Csak az HNKC miatt költözött a Tiszántúlra

Szepesi Ivett 2006-ban, alig húsz évesen érkezett Hódmezővásárhelyre. Azt megelőzően dunántúli csapatokban játszott. A balszélsőt a vásárhelyi együttes akkori edzője, a Veszprém és a Dunaferr korábbi trénere, Kiss Szilárd csábította át a Dél-Alföldre.

Szepesi három évig játszott Hódmezővásárhelyi Narancs Kézilabda Clubban, amely ebben az időben erős középcsapatnak számított. Ezekben az években sikerült a lányoknak a legjobb négy közé jutniuk a Magyar Kupában.

2009-ben Siófokra igazolt. Közel négy éve játszott a Balaton-parti csapatnál, amikor 2012-ben szerződést ajánlott neki a bajnok Győri Audi ETO KC.

Egy éve játszik az egyesületben, amely 2013-ban története legnagyobb sikerét érte el. Megnyerte a Bajnokok Ligáját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.