Kultúra

A Family Guy kutyájáért adtak be petíciót

Rajongók tízezrei tiltakoznak a Family Guy című amerikai rajzfilmsorozat alkotóinak váratlan lépése ellen, és követelik a hétfőn elhalálozott szarkasztikus beszélő kutya feltámasztását.

Brian Griffint, akinek a film egyik készítője, Seth MacFarlane kölcsönözte a hangját, a Brian élete című részben elüti egy autó, súlyos sérülései miatt pedig az orvosok nem tudják megmenteni. Az epizód sokkolta a rajongókat, akik nem késlekedtek: néhány órán belül petíciót intéztek az alkotókhoz, követelve, hogy “támasszák fel” kedvenc karakterüket, aki nélkül “a sorozat semmit sem ér”.

Kedd délre már 28 ezer rajongó kampányolt a Change.org internetes oldalon Brian megmentéséért. A petícióhoz kapcsolódóan a Facebook közösségi oldalon is létrehoztak egy oldalt RIP Brian Griffin From Family Guy címmel – követőinek száma már meghaladta a 319 ezret.

Steve Callaghan producer az EOnline című internetes lapnak adott interjújában azt mondta: “amikor felvetődött ez az ötlet az írók részéről, úgy döntöttünk, izgalmas lenne kicsit felrázni a dolgokat. Elkezdtünk arról gondolkodni, milyen lesz a következő néhány epizód és milyen hatással lesz ez a család dinamikájára és a karakterekre”.

Mivel Callaghan is csak néhány epizódról beszél, a rajongók egy része reméli, Brian halála “ideiglenes” és csupán a figyelemfelkeltést szolgálta.

A sorozathoz hűséges nézőknek is üzent Callaghan. “Rajongóink elég okosak és elég régóta hűségesek hozzánk ahhoz, hogy tudják, bízhatnak bennünk. Mindig csak olyan döntéseket hozunk, amelyek a legelőnyösebbek a sorozat szempontjából” – fogalmazott a producer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik