A szíriai tiltakozók, legalábbis egyelőre, nem kérnek amerikai segítséget - jelentette ki a The Washington Times hétfő számában Ammar Abdulhamid, a tiltakozó megmozdulások szervezőinek nem hivatalos szóvivője.
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait - jelentette be hétfőn az arab országot Mubarak lemondása óta irányító katonai tanács.
A Fiat szíve Olaszországban marad, az agya több helyszínen fog működni - fogalmazott az olasz televíziónak adott interjúban Sergio Marchionne a Fiat-Chrysler vezérigazgatója. Az olasz szakszervezetek újabb létszámleépítéstől tartanak.
A lisszaboni koncepció a NATO új identitását, létének értelmét hivatott biztosítani, s a líbiai hadművelet az új koncepciója első gyakorlati próbája, de a szövetség papírtigrisnek bizonyult még akkor is, ha a hadművelet bizonyított egyet s mást - állapította meg a Kommerszant című orosz lap hétfői kommentárja.
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.
Tízmillió forint értékű gyorssegélycsomagot adott át Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a földrengés károsultjai számára Ito Tecuo japán nagykövetnek.
Meglepő ötlettel állt elő a turistacsalogatásra az észak-németországi Bispingen városa: az "Őrült házba" látogatók megtapasztalhatják, milyen az, mikor tényleg minden a feje tetejére áll.
Politikai földrengésről, bizarr, de logikus korszakváltásról írtak a német lapok a hétvégi tartományi parlamenti választásokról, amelyek hatalmas nyertese a japán atomkatasztrófa és az ennek kapcsán a németországi atomerőművekről kibontakozott vita nyomán a Zöldek pártja lett.
Magas a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukushima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban.
Szirtet, Moammer Kadhafi szülővárosát is bevették hétfőn a lázadók - közölte a felkelők egy szóvivője. Közben a koalíciós erők tovább támadták Tripolit.
Budapest a múlt hét elején visszahívta állomáshelyéről Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulját - állította az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfői kiadásában.
Cunamiriadót rendeltek el helyi idő szerint hétfőn reggel Japánban egy újabb földrengés miatt az NHK japán tv-csatorna jelentése szerint, majd alig másfél óra múlva lefújták a készültséget.