Nagyvilág
A merényletnek legalább 4 halálos áldozata és 19 sebesültje van.
300 millió euróval egy összegben fizetné ki volt nejét a korábbi olasz miniszterelnök, és hozzámehet 29 éves menyasszonyához.
2014. 02. 19. 10:59
Jóváhagyta Abdullah Gül török államfő az internet ellenőrzését szigorító törvénymódosításokat, amelyeket az ellenzék és nyugati szervezetek részéről is számos bírálat ért.
Polgárháborús hangulat van Kijevben, a hadsereg bevetését sem zárta ki a védelmi miniszter. Az országban gyakorlatilag szükségállapotban van érvényben.
A USS Taylor nevű fregattnak Szocsiban kellett volna kikötnie a téli olimpia alatt, felkészülve bármely rendkívüli esetre.
Egyre több légitársaság engedélyezi a járatok fedélzetén a hordozható elektronikai eszközök használatát a repülés bármely szakaszában.
A szabályszegő sofőröket akár 330 ezer forintra is büntethetik majd.
Reggel óta újra polgárháborús a helyzet az ukrán fővárosban. Kilencen haltak már meg a rendőrök és a tüntetők összecsapásában.
Egyre több halálos áldozatról érkeznek a hírek. Újra a polgárháború szélére sodródott Ukrajna.
A tegnap eltérített etióp utasszállítót francia, és olasz vadászgépek kísérték Genfbe. A helyiek még nem voltak szolgálatban.
2014. 02. 18. 18:46
A szíriai eset után egy nappal Pakisztánban büntettek ilyen kegyetlenül egy nőt.
2014. 02. 18. 18:15
Zágráb az árvíz miatt kért segítséget.
Át kell szabni a harckocsikat, mert ami a 20 évvel ezelőtti katonáknak kényelmes volt, a mostaniaknak szűkös.
Csak néhány óráig tartotta őket fogva a rendőrség. Nem emeltek vádat ellenük.
2014. 02. 18. 16:04
Az Astra jócskán alulbecsülte a kockázatokat, ezért nincs elég fedezete esetleges tömeges kárigényre.
2014. 02. 18. 16:01
Megható kép, még meghatóbb sztorival, a gond az, hogy kamu az egész. A CNN jobban teljesít.
A részben nem megerősített hírek szerint estig összesen nyolc halottat követeltek a keddi kijevi összecsapások.
Kilenc embert őrizetbe vettek a Fülöp-szigeteken. Bilincsben vitték el az intézmény vezetőjét is.
A fehérneműk 90 százaléka eltűnhet a polcokról Oroszországban, Kazahsztánban és Fehéroroszországban, mivel betiltották a műszálas csipke fehérneműt. Tiltakozások kezdődtek.
Szocsiban vették őrizetbe a Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagját a hatóságok.
2014. 02. 18. 12:26
A tüntetők a parlamentet támadják, a kormánypárti képviselők menekülnek. A demonstrálók máshol túszokat is ejtettek.
Ismeretlen tettesek piros festékkel öntötték le Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrát Gyergyószentmiklóson.
2014. 02. 18. 10:43
Életfogytiglani szabadságvesztésre módosította az indiai legfelsőbb bíróság kedden Radzsiv Gandhi egykori indiai kormányfő három, korábban halálra ítélt gyilkosának büntetését.
- 11:00 A magyar gazdaság vergődik – Balogh Petya a Dellában
- 10:53 Orbán a CPAC Hungary-n: Make Europe Great Again!
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 10:07 Baltával támadtak hárman egy férfira Csörögön
- 09:58 Abban nyújt most kiemelkedőt Szoboszlai, ami miatt korábban a legtöbbet kritizálták
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 09:44 Tévéinterjúban igyekezett tisztázni magát az összeepsteineződött norvég koronahercegnő
- 09:39 Orbán Viktor: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet
- 09:31 Mocsai Tamás tanácsa a fiatal kézilabdázóknak: Próbálják ki magukat külföldön
- 09:26 Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra is
- 09:02 24/7: Gazdagok és CPAC – van-e Salvini és Le Pen zsebében néhány százalék?
- 08:49 Trump szerint közel kerültek a céljaik eléréséhez Iránban
- 08:46 Fluor Tomi a választásokról: Vagy EU vagy Moszkva, ez a kérdés
- 08:43 Nyilvánosságra hozták az ittas Justin Timberlake igazoltatásáról készült videókat
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
