Nagyvilág

Elvált Berlusconi

300 millió euróval egy összegben fizetné ki volt nejét a korábbi olasz miniszterelnök, és hozzámehet 29 éves menyasszonyához.

Huszonkét év házasság és négy év különélés után a monzai bíróság kimondta a válást Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő és felesége, Veronica Lario között.

Miniszter lett a szeretője

Az akkor még vállalkozó Silvio Berlusconi 1980-ban ismerte meg a színésznő Veronica Lariót (eredeti nevén Miriam Bartolinit). Berlusconi 1985-ben vált el első feleségétől, Carlo Dall’Ogliótól, akitől két első gyereke, Marina és Piersilvio született.

Berlusconi és Lario 1990-ben házasodott össze három gyermekük, Barbara, Eleonora és Luigi megszületése után. Férje politikai szerepvállalása és a négy Berlusconi-kormány idején Veronica Lario mindig is a háttérben igyekezett maradni. 2007-ben Lario az olasz sajtóban nyilvános bocsánatkérést követelt férjétől azután, hogy Berlusconi saját kereskedelmi televízióinak egyik díjkiosztásán az akkori táncosnőnek, Mara Carfagnának udvarolt. Carfagna később a Berlusconi vezette kormány esélyegyenlőségi minisztere lett.

2009 áprilisában Silvio Berlusconi kormányfő megjelent egy nápolyi lány, Noemi Letizia 18. születésnapján. Ezt követően Veronica Lario benyújtotta a válást.

Havi másfél millió euróval kell beérnie?

A bíróság kezdetben havi 3 millió eurós (90 millió forintos) tartásdíjat ítélt Lariónak, majd az összeget a felére csökkentette. Veronica Lario kiköltözött a Monzához közeli Macherio családi villájából is, amely 78 millió eurót ér. Az anyagiak rendezése még folyik, erről a következő hónapokban születhet végleges bírósági döntés.

A Corriere della Sera napilap értesülései szerint Berlusconi egy összegben 300 millió eurót ajánlott fel feleségének, ha ezzel életük végéig lezárják az anyagi vitákat. A Corriere szerint a 77 éves Berlusconi felszabadultan fogadta a válás hírét. Most akár el is veheti feleségül a 29 éves Francesca Pascalét, aki 2012-ben vált Silvio Berlusconi hivatalos menyasszonyává.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik