Gazdaság
Az életbiztosítási szerződéseket kezelő adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer hiányosságai és más jogszabálysértések miatt kapták a büntetést.
Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait stabil kilátással pénteken a Fitch Ratings.
2014. 06. 06. 06:34
Továbbra is a magyarországi kereskedelmi toplista élén áll az áruházlánc.
Az Együtt-PM kiszámolta a beruházás költségét. Több ezer milliárdról van szó a pártszövetség szerint.
Nem tud leállni az ipari termelés, továbbra is 10 százalék feletti a bővülés.
Félmillió fogyasztót érintett a számlázási gyakorlat megváltozása.
2014. 06. 05. 10:19
Egyetlen hét alatt harmincezer illegális webpatikát kapcsoltak le a nemzetközi akció során.
A Class FM vezére szerint a kivetendő új adó miatt a saját műsorok helyébe alsó kategóriás külföldi produkciók léphetnek.
A javaslatból valamiféle üzenetváltás is felsejlik, a frakciókormányzás és a Fidesz gazdasági holdudvara között.
A gond az volt, hogy a füstölt olajos termékekben a megengedettnél több benzolszármazékot talált a NÉBIH.
A leginkább a kereskedelmi tévéket érintő első lépcső után a reklámügynökségek lehetnek a következő áldozatok.
Július elsején tovább csökkennek a roamingdíjak.
2014. 06. 04. 09:11
Hamis melegítőt gyártottak egy kőbányai raktárban.
Jövőre is érvényben maradhat a plázastop, annak ellenére, hogy a szabályozás ellen az unió eljárást indított.
A várható 10-11 milliárd forintos reklámadó-bevétel a médiacégeket komolyan megszorongatja, ám a költségvetésben csupán eltörpülő tétel.
Lézernyomtatókra, multifunkciós berendezésekre és vendéglátó-ipari berendezésekre is lehet licitálni jövő hét csütörtökig.
Egyre több a mezei pocok az országban, egyes területeken az utóbbi évek egyik legjelentősebb felszaporodását tapasztalják a szakemberek.
Államkapitalista jegyeket mutat néhány területen a magyar kormány politikája - mondta a világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza.
2014. 06. 03. 12:42
A Rózsadombon évtizedek óta üresen álló, városképet meghatározó volt SZOT-üdülőn 3-4 milliárdért adhatnak túl.
A Kúria kedden tárgyalja a Kásler kontra OTP pert, amelyben a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamrés tisztességes mértékéről dönthetnek.
A magyar dolgozók negyven százalékát szekálják munkahelyükön.
Az új adó bevezetése miatt akár meg is szűnhet a Jóban Rosszban – írják közleményükben.
A társaságot tönkretenné, míg a köztévé költségeinek mindössze 11-12 százalékát fedezné – állítja az RTL Klub.
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 18:32 „Az M4-en a női WC-ben kamerákat szerelgetett fel egy csávó” – apa és lánya buktatta le a kukkolót
- 18:27 A Győrnél és a Fradinál egyformán szentségelhetnek a kupasorsolás után
- 18:25 Dopeman: Dear Mister Putin, please employ me
- 18:04 Michael B. Jordan: a hátrányos helyzetből indulók hőse, aki most Oscar-díjat nyert
- 18:01 „Ma is leírnám, hogy nem lesz többé liberális demokrácia Magyarországon, csak radikálisabban”
- 17:21 Visszalépett a választástól a Jobbik jelöltje Budafokon
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 16:43 Ez az egyik legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk a klíma karbantartásakor
- 16:35 Oscar 2026: a frissen díjazott Jessie Buckley megidézte Grace Kellyt a ruhaválasztásával
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 12:59 Vidéki prókátor: Magyar Péter vagy Putyin
