Cristiano Ronaldo a portugál válogatott, valamint a Real Madrid játékosa elmondta, egy napon szeretne visszatérni a Machester Unitedhez, és hisz abban, hogy hazája válogatottjával csúcsra érhet a 2016-os Eb-n.
Véglegessé vált, hogy melyik 23 játékos utazik el az északír labdarúgó-válogatott tagjaként Budapestre, a magyarok elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre.
A Németországban légióskodó csatár még tavaly októberben fakadt ki. Akkor a teljes magyar labdarúgást minősítette, most pedig közölte, nem akar a Pintér-csapatban focizni.
A brazil sportdöntő bíróság kizárta a Gremio labdarúgócsapatát a Brazil Kupából, miután a klub néhány szurkolója rasszista megjegyzésekkel illette a rivális csapat egyik játékosát.
Az argentin labdarúgó-válogatott 4-2-re nyert idegenben a Németország elleni felkészülési mérkőzésen. Angel Di María három gólpassz után maga is betalált.
A Ferencváros szervezett szurkoló csoportjai közleményt írtak, melyben tudatták, nem jelennek majd meg a két hét múlva rendezendő Újpest elleni örökrangadón a Szusza Ferenc Stadionban.
Miután kedden az utolsó játékos, Korcsmár Zsolt is csatlakozott a kerethez, így Pintér Attila szerda délelőtt már teljes létszám mellett vezényelhetett edzést.