Foci

Az MLSZ megint visszavonulót fúj majd

A labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága által kiszabott pénbüntetésekhez már hozzászoktak a klubok. Ugyanakkor kedden történt valami, amire eddig nem volt példa: egy edzőt, jelesül a Szigetszentmiklós kispadján ülő Vágó Attilát tiltották el szakmája gyakorlásától egy teljes évre!

A keddi, szűkszavú MLSZ-határozatból nem derül ki, mi is történt vasárnap, a Vasas-Szigetszentmiklós NB2-es bajnoki meccsen (0-1). Utánajártunk. Információnk szerint valóban volt rasszista megnyilvánulás, de nem egy, hanem mindjárt kettő is, és kicsit másként, mint ahogy a játékvezetői jelentés és az abból dolgozó MLSZ-határozat fogalmaz. 

A történet dióhéjban: a két kispad környékén többen is jól hallották, amint a Vasas szebb napokat is megélt, exválogatott védője, Rodenbücher István „a pályáról kiszólva lecigányozta” Vágó Attilát. Az edző ezen felháborodva szólt vissza neki mondanivalóját tekintve valahogy így: „Nem tanították meg neked, hogy ne szólj ki a pályáról az ellenfél edzőjének te kis zsidó gyerek!”  

A játékvezető nem hallotta mindezt, így nem is törődött az esettel mindaddig, amíg Tóth András, a Vasas másodedzője nem szólt a 4. játékvezetőnek a “zsidózásról”. A kiváltó okot, a cigányozást valahogy elfelejtette megemlíteni… Vágót a spori elküldte a kispadtól, és a mérkőzést követően, a kiállítás okaként feltüntetve beírta az esetet a jelentésébe – Rodenbücher “elővágása” nélkül.

Túl azon, hogy ennél sokkal durvább szöveget is hallottunk már a pályán és annak széléről nem egyszer – legutóbb Véber György a “míves magyar káromkodások” gyüjteményéből kiragadott legbecsesebb mondataival kápráztatta el a nagyérdeműt, pechére olyan kevesen voltak a Pécs-Videoton (0-2) meccsen, hogy ország-világ megismerhette miként vélekedik saját és az ellenfél játékosainak tudásáról -, megjegyezzük, bármilyen sajnálatos, az a sajátos labdarúgó szubkultúra része Tolnától Baranyáig.

 
Vágó Attila sem ártatlan, de az egy év kissé túlzásnak tűnik
Fotó: MTI 

Ez ellen valóban tenni, kell, mert legalább azok ne mocskolódjanak, akiknek a hangját a médis felerősítheti. Ellenben Vágó Attilát még soha nem büntette az MLSZ hasonló vétségért. Így az MLSZ FEB elsőfokú ítélete, az egyéves eltiltás amellett, hogy egyoldalú, legalább olyan durva, mint az elhangzott mondatok innen is onnan is.

Hasosnló ítéletre volt már példa. Tavasszal Tomiszlav Szivics, a DVTK edzője a Haladás elleni mérkőzés utáni nyilatkozatában azt sugallta, mintha bizonyos ítéletek szándékosan vagy felső nyomásra születtek volna a pályán. Ő nem zsidózott, nem cigányozott, ellenben pengeélen táncoló fogalmazásáért fél évet kapott, amit másodfokon egy évre felfüggesztettek.

A Szigetszentmiklós információnk szerint fellebbez az elsőfokú határozat ellen. Nincs kétségünk, az MLSZ, akárcsak Szivics esetében, újból visszavonulót fúj majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik