Foci
A Barcelona labdarúgócsapata saját honlapján jelentette be a horvát játékos érkezését, aki öt évre szóló megállapodást ír alá a katalán együttessel.
2014. 06. 16. 21:10
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság első döntetlenjét játszotta a két csapat: 0-0 lett a végeredmény.
2014. 06. 16. 20:47
Diego Costa egyre közelebb áll ahhoz, hogy az angol élvonalban szereplő csapathoz igazoljon. A klubnak több mint 12 millárd forintnyi eurójába került a kivásárlása.
2014. 06. 16. 20:30
A korábbi Real Madrid támadó egy év kitérő után a katalán csapat kedvéért térhet vissza a Spanyolországba.
2014. 06. 16. 20:21
Gőzerővel készülnek az azzurrik a következő megmérettetésre, azonban két fontos csapattag is kihagyta a tréninget.
2014. 06. 16. 20:05
Safet elégedett a bosnyákok játékával és én is az vagyok.
2014. 06. 16. 18:50
A nagy focicsaták bámulása közben ne feledkezzünk meg a kulturális élvezetekről sem! A hét első napján a német-portugál meccshez kínálunk zenei és közmondásos aláfestést.
Az FC Baselnél komoly sikereket elért Murat Yakin lett a Szpartak Moszkva labadrúgócsapatának vezetőedzője.
2014. 06. 16. 18:20
Thomas Müller triplázott, Pepét kiállították. A német válogatott 4-0-ra nyerte meg a G csoport rangadóját.
2014. 06. 16. 17:44
SuperMarionak nincs oka panaszra: remek formában van, meccset nyertek az angolok ellen és Fanny is igent mondott a lánykérésre.
2014. 06. 16. 17:25
Visszatért a budapesti labdarúgócsapat vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic, akinek irányításával elkezdődött a felkészülés.
2014. 06. 16. 16:54
David de Gea, a brazíliai világbajnokságon szereplő címvédő spanyol labdarúgó-válogatott kapusa lábsérülés miatt kihagyta csapata vasárnapi edzését.
2014. 06. 16. 16:31
Ha még nem töltötted le, nem frissítetted, akkor: GYERÜNK, az androidban itt és IOS-ben itt férsz hozzá! Nem bánod meg! Minden benne van, ami fontos és érdekes lehet számodra a labdarúgó világbajnoksággal kapcsolatban.
Roni megszólalt a németek elleni rangadó előtt.
2014. 06. 16. 15:25
A Ferencváros bosnyák válogatott labdarúgója fegyelmezettségét emelte ki az Argentína elleni mérkőzés után.
2014. 06. 16. 15:16
Karim Benzema azt mondta, szemmel láthatóan a vonal mögött volt a labda a Honduras elleni második találatnál.
Max, a bika kiválasztotta a futball-világbajnokság G csoportjának győztesét. Szerinte Németország zár első helyen.
A kameruni labdarúgó-válogatott legnagyobb csillaga térdsérüléssel bajlódik, s emiatt hétvégén két edzést is ki kellett hagynia.
Az egyetlen "magyar érdekeltségű játékos", Muhamed Besic fantasztikusan játszott az argentinok ellen.
2014. 06. 16. 12:40
Fantasztikus esemény lesz hétfőn este: a külgazdasági és külügyminiszter-helyettes labdarúgó-mérkőzést néz.
2014. 06. 16. 11:20
A hollandok szélsője duplán örülhet. A spanyolok lemosása mellett egy egyéni rekordot is átadott a múltnak pénteken.
2014. 06. 16. 11:07
A szenzációs mozdulatot imitálják a netezők – és kész is a mém.
Aki látta a Franciaország-Honduras világbajnoki mérkőzést, az minden bizonnyal tudja, miről is lesz szó ebben a cikkben.
2014. 06. 16. 10:24
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 17:45 CPAC Hungary: Javier Milei lesz a sztárvendég
- 17:34 Szijjártó Péter szerint „valahogy április elején” érkezik Magyarországra az amerikai alelnök
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 17:02 Chuck Norris fia megosztotta gondolatait néhai apjáról
- 16:53 Nagyot nézhetnek a hobbikertészek, ha vetőmagot vennének
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 16:13 Jászberényi Sándor: Bakancsok a földön
- 16:08 Áprilistól megszűnik a Hervis webáruháza
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
