Foci

Lapos meccsen ikszelt Irán és Nigéria

A brazíliai labdarúgó-világbajnokság első döntetlenjét játszotta a két csapat: 0-0 lett a végeredmény.


Ilyen fájdalmas volt a mérkőzés
Fotó: Europress Fotóügynökség

Egy gól volt a meccsen, azt sem adták meg. Kis túlzással ennyivel el lehetne intézni az Irán-Nigéria összecsapást. Persze azért akadtak történések a 90 perc során, de nem volt túl izgalmas a meccs.

Az F csoport második mérkőzésének vehemensen vágott neki Afrika bajnoka, a 7. percben Musa a kapuba is talált, de a játékvezető szerint közben szabálytalankodtak a kapussal szemben és szabadrúgást ítélt kifelé. Innentől kezdve meddő nigériai mezőnyfölény jellemezte az első félidőt, a szünetig ráadásul Irán tudott kidolgozni gólhelyzetet, de Enyeama nagyot védett.

A második félidő nagy részében semmi érdemleges nem történt, a nigériai játékosok támadásai ötlettelenek voltak, Iránnak pedig akadt ugyan pár ígéretesen induló kontratámadása, végül nem sikerült helyzetet kidolgozni. A végén volt pár afrikai villanás, de ez kevés volt a győzelem megszerzéséhez.

Irány vagy Nigéria tizenhat év után nyerhetett volna újra vb-meccset. 0-0 lett a vége.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, F csoport, 1. forduló

Curitiba, Arena da Baixada, Játékvezető: Carlos Vera (ecuadori)

Irán – Nigéria 0-0

Irán: A. Haghighi – Montazeri, Hosseini, Sadeghi, Pooladi – Teymourian, Nekounam – Heydari (Shojaei, 89.), Dejagah (Jahanbakhsh, 78.), Hajsafi – Ghoochannejhad Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz

Nigéria: Enyeama – Oshaniwa, Omeruo, Oboabona (Yobo, 29.), Ambrose – Mikel, Onazi – Azeez (Odemwingie, 69.), Musa, Moses (Ameobi, 52.) – Emenike Szövetségi kapitány: Stephen Keshi

Gólszerző:

Sárga lap: Teymourian (75.)

Piros lap:

Vége a mérkőzésnek, gyenge meccsen 0-0, fütyülnek is a nézők. Ez volt az első döntetlen ezen a vb-n.

90+1. PERC: Musa beadása után Ameobi fejelhetett volna, de mentett előle a védő. Két szögletet is rúghatott Nigéria, de egyikből sem sikerült megszerezni a győztes gólt.

82. PERC: A frissen beállt Odemwingie vette le Mikel löbbölt passzát, majd kapásból lőtt, nem sokkal tévesztette el a kaput. Közben harsant a sípszó, a spori szerint kezezett a támadó.

78. PERC: Jahanbakhsh váltja Dejagaht.

75. PERC: Nigéria támadásai továbbra sem hordozzák magukban a gólveszélyt, ráadásul Irán időnként kontrázni tud. Teymourian kapott sárgát.

69. PERC: Odemwingie jött be Azeez helyett. Nigériának már nincs több cserelehetősége.

67. PERC: Ghoochannejhad nem tudott rendesen rádőlni a lövésre, így méterekkel a kapu fölé bombázott kapásból.

63. PERC: Na, végre egy kis foci, bár a vége csúnya volt.: gyors és pontos iráni kontra végén Ghoochannejhad lőtt nagyon messziről, a labda pár méterrel a kapu mellett pattogott ki a pályáról. Elkapkodta.

58. PERC: Emenike lendítette a jobbost, de a labda nagyon elkerülte a kaput.

52. PERC: Itt a második nigériai csere, Ameobi érkezik Moses helyére.

47. PERC: Emenike lódult meg, feltartották, de a játékvezető sípja néma maradt.

46. PERC: Mind a két csapat összeölelkezett, mielőtt elindult a második félidő.

Vége az első félidőnek. Nigéria többet birtokolta a labdát, Iránnak pedig volt egy nagy helyzete. Az állás 0-0.

45. PERC: Szolgálati közlemény – két perc a hosszabbítás.

43. PERC: Emenike terült el e földön egy levegőben való ütközés után, de a játékvezetőt nem hatotta meg az eset annyira, hogy szabadrúgást ítéljen Nigériának.

40. PERC: Most Emenike próbálkozott egy lövéssel, de gyatrán találta el a labdát, kirúgással folytatódott a meccs.

39. PERC: Onazi vállalkozott távoli lövésre, de jócskán eltévesztette a kaput.

34. PERC: Hatalmas iráni lehetőség! Egy szöglet után Ghoochannejhad fejelt kapura, Enyeama azonban hatalmasat védett.

31. PERC: Musa végzett el egy szabadrúgást, beadás helyett ravaszul a kapu ürsen tátongó oldala felé rúgta inkább a labdát, de Haghighi még idejében eszmélt és védeni tudott. A nigériai szöglet veszélytelen volt.

29. PERC: Megpróbálta, de nem bírja folytatni a játékot, Oboabona helyett a rutinos Yobo a pályán.

28. PERC: Curitibában a helyzet változtatlan, nigériai mezőnyfölény jellemzi a kevés helyzetet hozó mérkőzést.

23. PERC: Ghoochannejhad főszereplésével vezetett veszélyes akciót Irán, de a tizenhatos vonalán megakadt a támadás.

20. PERC: Oboabonát kell ápolni, hordágyon hagyta el a játékteret. Szerencsére folytatni tudta a játékot.

15. PERC: Nem ez volt a világbajnokság legizgalmasabb első negyed órája.

9. PERC: Onazi gurítása kerülte el a kaput.

7. PERC: Egy szöglet után Musa juttatta a hálóba a labdát, de idő közben már felharsant a síp. A játékvezető vélhetően úgy látta, hogy Mikel szabálytalankodott a kapussal szemben – pedig szerintünk nem.

5. PERC: Eddig nem volt túl sokat Iránnál a labda.

3. PERC: Moses lódult meg keresztben, a tizenhatos vonalánál, a lövése azonban gyengére sikerült, Haghighi védett.

1. PERC: Megy a mérkőzés, Irán indította útjára a labdát.

Mennek a himnuszok, hamarosan kezdődik a meccs!

Előzetes

Az F csoport első fordulójának második mérkőzésén találkozik egymással az ázsiai és az afrikai csapat, melyek egyformán az 1998-as franciaországi vb-n hagyták el eddig utoljára – az iráni egyben először is – három ponttal a játékteret.

Az irániak az amerikaiakat verték Franciaországban csoportmérkőzésen, a nigériaiak pedig a spanyolok és a bolgárok ellen nyertek. Utóbbiak tovább is jutottak, de aztán a nyolcaddöntőben rögtön búcsúztak. Azóta Irán 2006-ban, Nigéria pedig 2002-ben és 2010-ben egy ponttal zárt.

A favorit argentinok mögött a papírforma szerint a második hely tűnik megszerezhetőnek, ezért küzdhet az iráni és a nigériai válogatott az újonc Bosznia-Hercegovinával együtt. Ebből a szempontból van különös jelentősége a hétfői mérkőzésnek, amelyen a győzelem nagyon sokat érhet.

Az aktuális Afrika-bajnok az utóbbi években Stephen Keshi irányításával kapott ismét erőre. A szövetségi kapitányt nem zavarja, hogy csapata három felkészülési mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni.

A két válogatott mindössze egyszer találkozott eddig egymással, 1998 januárjában Nigéria 1-0-ra győzött egy felkészülési meccsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik