Élet-Stílus

Elindult a Discovery. Az űrrepülő a terveknek megfelelően délután elstartolt a floridai űrkikötőből. A visszaérkezést augusztus hetedikén délelőttre tervezik.
2005. 07. 25. 17:02
Magyarország felajánlja Romániának mindazt a tudásanyagot, szervezési-szervezettségi ismereteket, módszereket, „know-how"-t, amit a vízkárelhárítás terén létrehozott és kifejlesztett az elmúlt évszázadok során – áll abban a levélben, amelyet Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter írt román kollégájának, Sulfina Barbu miniszter asszonynak.
2005. 07. 25. 16:57
Nyilvános pályázattal, 1,9 milliárd forint limitáron, plusz 500 millió forint hiteltartozás átvállalásával eladja a Mammut I-II multiplex moziját a fővárosi önkormányzat, illetve a testület tulajdonában lévő Budapest Film Rt. és Budapest Film kft. - közölték fővárosi képviselők.
2005. 07. 25. 14:42
A Nagy Könyv versenyben a legtöbben az Egri csillagokat választották kedvencüknek. Egy júliusi felmérés szerint a magyarok mintegy ötöde számít gyakori könyvolvasónak, 7 százaléka azonban a nyertes 12 könyv közül egyet sem olvasott.
2005. 07. 25. 12:30
Természeti adottságai, a meglévő technikai, technológiai és szellemi tudás alapján Magyarország az elmúlt két évtizedben világhatalommá válhatott volna a megújuló energiaforrások terén, ugyanakkor jelenleg az összes energiatermelésben a 3 százalékot sem éri el az alternatív módon előállított energiák aránya, míg a nyugat-európai átlag csaknem 6 százalék - hangzott el pénteken Lakiteleken a megújuló energiaforrásokkal és környezetvédelemmel foglal
2005. 07. 25. 10:35
Egy Rómában megvizsgált zsidó katakomba legalább száz évvel korábbi az őskeresztények által használt katakombáknál, ami azt jelenti, hogy a föld alatti temetkezések az „Örök Városban" nem a keresztényekkel kezdődtek, hanem a zsidókkal – állítja egy, a napokban publikált tanulmány.
2005. 07. 25. 10:23
A vb-pontversenyben második helyen álló Talmácsi Gábor kiesett a gyorsaságimotoros-világbajnokság 8., angliai futamán, a Donington Parkban. A rajt remekül sikerült a Red Bull KTM magyar pilótájának, aztán elkezdett szakadni az eső, és emiatt félbeszakították a viadalt. A megismételt rajt után Talmácsi ismét az élbolyban haladt, amikor a nedves aszfalton megcsúszott. Még visszaült a gépre, azonban [...]
2005. 07. 25. 09:48
A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo a második negyedévben 3,93 milliárd svéd koronára növelte adózott eredményét a tavalyi második negyedévi 2,81 milliárdhoz képest.
2005. 07. 25. 09:04
Háromszorosára nőtt az első hat hónapban az előző év hasonló időszakához képest a legálisan, különböző internetes zeneáruházakból letöltött zenei fájlok száma világszinten, és elérte a 180 milliót a hanglemezkiadók nemzetközi szövetségének (IFPI) felmérése szerint.
2005. 07. 25. 08:32
A köztévé archívumának operatív értékmentéssel foglalkozó csoportjalétre kíván hozni egy olyan interneten elérhető „televízió-történetet", amely az MTV elmúlt ötven évét személyes életutakon keresztül mutatja be, lexikon formájában – írja a Népszava.
2005. 07. 25. 07:12
Az 1918. vagy az 1968. évihez hasonló méretű influenzajárvány fenyegeti a világot, az akár több tízmillió áldozatot követelő ragály bármelyik pillanatban kitörhet - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hét végén.
2005. 07. 24. 20:52
Hetes erősségű földrengést érzékeltek a decemberi szökőárt kiváltó földmozgás epicentrumától 450 kilométerre a Nicobar szigeteknél, ezért Thaiföldön cunamiriadót rendeltek el. A figyelmeztetés azonban csupán két órán át volt érvényben.
2005. 07. 24. 20:46
Az újabb londoni merényletkísérletek után a brit rendőrség a rendelkezések szigorítását kérte Blair miniszterelnöktől, és elhangzott, hogy a titkosszolgálatokkal közösen a terrorizmust támogató weboldalak után is kutatni fognak.
2005. 07. 23. 09:00
Olvasói sztorik