Élet-Stílus

Roy Keane, a skót Celtic Glasgow labdarúgója bejelentette, befejezi pályafutását. A Manchester United korábbi védekező középpályása az elmúlt hónapokban csípősérüléssel bajlódott, s az alapos orvosi vizsgálatok után döntött pályafutásának lezárása mellett.
2006. 06. 12. 14:32
Kisebb sérülést szenvedett Ali Daei, az iráni labdarúgó-válogatott csatára, így valószínűleg kihagyja csapata második, Portugália elleni világbajnoki mérkőzését. Kariminek is vannak problémái.
2006. 06. 12. 13:33
Robin van Persie, a holland labdarúgó-válogatott támadója a lefújás után egoistának nevezte csapattársát, a németországi világbajnokságon Szerbia és Montenegró ellen vasárnap győztes gólt szerző Arjen Robbent.
2006. 06. 12. 13:15
Az idei év első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma egy százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva, a szállásbevétel viszont tíz százalékkal nőtt.
2006. 06. 12. 10:53
„Amennyiben a teljes egészében közszolgálati fesztiválunk állami forrásai nem érik el a 60-70 százalékot, amely az eddigi támogatás dupláját, plusz 60 millió forintot jelent, úgy szinte lehetetlen megszervezni a Völgyet” – nyilatkozta Márta István, a Művészetek Völgye igazgatója a FigyelőNetnek.
2006. 06. 12. 09:00
Újabb sztárcsapatok mutatkoznak be a hétfői napon a németországi világbajnokságon. A nap első mérkőzésén Ausztrália a négy évvel ez előtti házigazda ellen kezd, a csehek az amerikaiakkal játszanak, az esti órákban pedig Olaszország Ghánával találkozik.
2006. 06. 12. 07:23
Michael Ballackkal megerősödve játszhat Németország a következő mérkőzésésén; a közkedvelt középpályás felépült sérüléséből.
2006. 06. 11. 18:10
Körözés igen, verseny kevésbé volt a Brit Nagydíjon. A győzelmet Fernando Alonso szerezte meg, Michael Schumacher és Kimi Räikkönen előtt.
2006. 06. 11. 16:10
Az olasz szurkolók többsége Luca Tonitól, a Serie A gólkirályától várja, hogy a bundabotránytól és sérülésektől gyötört csapatot világbajnoki nyitányán győzelemhez segítse Ghána ellen.
2006. 06. 11. 15:17
Egy forró gázfelhő felrobbanása részben beomlasztotta az indonéziai Merapi vulkán kúpját, ami miatt csökkent a teljes erejű lávakitörés veszélye, de a környéken lakó mintegy 250 ezer ember még nem nyugodhat meg - jelentette ki vasárnap egy vulkanológus.
2006. 06. 11. 12:45
Élete legnagyobb eredményének tartja a svédek elleni döntetlent Trinidad és Tobago csapatkapitánya, a világhírű Dwight Yorke; a másik hős, Hislop kapus arról áradozott, hogy vb-újoncként pontszerzésükkel valóra vált egy álom. A svédek frusztrációról nyilatkoztak a 0-0-ra végződött meccs után.
2006. 06. 10. 23:45
A paraguayi kapus számára szombat délután épp csak elkezdődött a világbajnokság, de néhány perc után véget is ért. A 28 éves portás az angolok elleni meccsen súlyosan megsérült, és többet nem játszhat Németországban.
2006. 06. 10. 20:15
Járandóságok, prémiumok körüli nézetkülönbség miatt a labdarúgó-világbajnokság másnapján, a hajnali órákban lemondott posztjáról Otto Pfister a G csoportban szereplő togói válogatott német szövetségi kapitánya. A pályaedző veszi át a csapatot.
2006. 06. 10. 19:32
Olvasói sztorik