Élet-Stílus

Trinidad hőseivel nem bírtak a szenvedő Larssonék

admin
admin

2006. 06. 10. 20:54

Megvan a 18. labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: Svédország emberelőnyben sem bírt az erőn felül, hősiesen küzdő vb-újonc, Trinidad és Tobago válogatottjával. Svédország-Trinidad és Tobago 0-0.

Svédország-Trinidad és Tobago 0-0


Pedig az elején talán senki nem gondolta volna, hogy pontot szereznek Dwight Yorke-ék. Ibrahimovic és Henrik Larsson vezetésével az első negyed órában keményen beszorították a svédek a vb-újonc karibi kiscsapatot, majd fokozatosan vettek vissza a lendületből. Szembetűnő volt, hogy T&T válogatottjának milyen erős védelmi sora van, de az embernek komoly kétségei támadtak, afelől, hogy vajon kitarthatnak-e a 90 perc végéig.

Ahogy közeledett az első félidő vége, úgy lankadtak a skandináv támadók. Ötlettelenül, a várttól jóval gyengébben teljesítettek. Igaz, Hislop kapus szinte megbabonázta őket. A karibi válogatott komoly bajban volt a támadásvezetésekkel, ali-alig birtokolták a labdát. Egyedül Stern John és Collin Samuel egy-egy elfutása jelentett szolid „ellentámadást”. Hátul azonban magabiztosan ellenálltak a holland mesteredző, Leo Beenhakker tanítványai.

A dortmundi stadion 63 000-es nézőserege aztán a második félidőben szinte egyöntetűen Dwight Yorke-ék mellé állt: történt ugyanis, hogy rögtön a térfélcsere után kiállították a szokatlanul keményen játszó Avery Johnt. A 10 emberre fogyatkozó karibiak azonban nem adták fel. Keményen ellenálltak a svédek egyre fokozódó rohamainak, bár Ibrahimovic-ék egyáltalán nem játszottak jól. Idővel görcsössé alakult a skandinávok szélsőjátéka, kettőscserére szánták el magukat. Allback vitt is némi színt a csatársorba, de rendre elügyetlenkedte helyzeteit. Hislop rengeteg bravúrt mutatott be. A csereként beállt karibi csatár, Cornell Glen még kapufát is lőtt! A másik oldalon Ibrahimovic szenvedett a védők gyűrűjében, Larsson és Ljunberg gyakorlatilag említésre méltót sem produkált a második 45 percben.

A „harcoló táncosok”-nak becézett trinidadiak közül kiemelkedőt nyújtott az egész védelem, különösen a mindenhova odaérő Edwards. A csapat motorja végül mégis a mérkőzés legjobbjának megválasztott 34 éves csatár, Dwight Yorke volt. A csapatkapitányhoz méltóan játszó fáradhatatlan játékos nem csak a támadásokban, de a védekezésben is kivette a részét. Nagy meccse volt ez Yorke-nak, a Manchester Uniteddel több éve sok mindent megnyert harcos még mindig remek viszonyban van a labdával.

Svédország ezzel a pontveszteséggel akár sokat is veszíthet: ha biztosan tovább akarnak jutni a csoportból, le kell győzniük a legnagyobb riválisukat, Angliát. A sorsdöntő mérkőzésig még sokat kell javítani a csapat taktikáján, mert a svédek egy olyan mérkőzésen hullajtottak el két pontot, ahol kötelező lett volna begyűjteni mind a hármat. Trinidad és Tobago ezzel szemben ünnepelhet, világbajnoki debütálásuk pontosra sikeredett – kezdődhet a karibi fieszta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.