Olasz lapjelentések szerint Marcello Lippi világbajnokság után lemond a posztjáról. A szövetségi kapitány állítólag akkor sem folytatja, ha az olaszok aranyérmet nyernek Németországban.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumról (KVM) készült számvevőszéki vizsgálat összességében nem tekinthető elmarasztalónak – értékelte R. Bakonyi Ágnes, a tárca sajtófőnöke az Állami Számvevőszék a KVM működésének ellenőrzéséről készített jelentését.
Az olasz szövetségi kapitány számíthat az E csoport rangadóján Csehország ellen a kisebb sérülést összeszedő Alberto Gilarindóra. A másik oldalon Baros játékában bíznak a csehek.
A idei első negyedében a magyar háztartások 60 százaléka egynapos kirándulásokon, egyötöde hétvégi típusú (2–4 napos) utazásokon, ennél hosszabb utazásokon azonban mindössze 6,5 százaléka vett részt – olvasható a KSH honlapján.
Egy ausztrál geológus professzor szerint akkora aranymennyiség található a Föld magjában, hogy felszínre hozva a bolygó teljes felületét bevonhatnánk vele nem kevesebb, mint fél méteres vastagságban.
George Bush amerikai elnök és Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a tegnapi USA-EU csúcstalálkozó keretében megállapodtak a hamis termékek és a szerzői jogsértések elleni közös fellépésről.
Az E illetve F csoportból egyelőre csak a címvédő brazil csapat van ott biztosan a nyolcaddöntőben. Az olaszoknak és a cseheknek ezzel szemben még izgulniuk kell. Egymás elleni találkozójuk a nap rangadójának ígérkezik.
Unalmas és közönségbosszantó mérkőzést játszott egymással két a világbajnoki aranyéremre is esélyes együttes; Argentína és Hollandia energiatakarékos 0-0-jával eldőlt: Messiék Mexikóval, míg Robbenék Portugáliával találkoznak a nyolcad döntőben.
A torna előtt a legerősebb afrikai csapatnak tartott Elefántcsontpart megszerezte első vb-győzelmét. Két kapitális védelmi hibát kihasználva hamar kétgólos vezetést szereztek a szerbek, de emberhátrányban képtelenek voltak tartani az eredményt.
A napokban befejeződik a Marina Part első ütemében épült lakások átadása. Az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón a résztvevők: Demszky Gábor főpolgármester, Borsi László az Országos Lakásépítési Hivatal elnöke és Ehud Amir a beruházó Autóker Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója felavatták a Marina Part első utcanév tábláját, szimbolikusan bekapcsolva ezzel a Foka öböl területét a város vérkeringésébe.
Frankfurtban óriási közlekedési káosz alakult ki a Hollandia-Argentína világbajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt, mivel tüntető egyetemisták gyakorlatilag elfoglalták a Majna-parti város központi pályaudvarát.
A vb újonc kiscsapat utolsó mérkőzésén újabb pontot szerzett, így csoportjában az esélyesebb csapatok mögött a harmadik helyen végzett; Irán a mai döntetlenjével a csoport legnagyobb csalódása.
Szórakoztató és fordulatos mérkőzésén őrizte meg hibátlan mérlegét Felipe Scolari csapata. A mexikói szurkolók öröme a 2:1-es vereség ellenére felhötlen, hiszen a csapat így is bejutott a nyolcaddöntőbe.
A keddi svéd-angol meccs első percében lecserélt Michael Owen térde súlyosan megsérült, a csatár számára véget is ért a vb; Owen rögtön tudta, hogy komoly a baj.
Bár hazánk nem éppen jeges barlangjairól híres, a közelmúltban mintegy tizenhat ország részvételével, Szlovákiában rendezett második Nemzetközi Jegesbarlang Kutató Találkozón egy magyar kutatócsoport is képviseltette magát. A barlangi jég fontos információkkal szolgálhat a tudomány számára mind a múltbeli, mind pedig a jelenkori éghajlatváltozás részleteiről.
Egy az e-mail üzenetek mellékletében terjedő kártékony Bagle féreg változat indult rendkívül gyors terjedésnek az interneten. A kártevő újabb variánsát magas elterjedtsége és veszélyessége miatt kiemelt vírusveszély besorolással látta el a VírusBuster.
A madárinfluenza okozta veszteségek részbeni pótlására az Európai Unió a tagországai gazdáinak összesen 65 millió eurót folyósít majd. Ebből a kártérítésre jogosult termelőknek juttatandó nemzeti kompenzáció felét fedezik.
A főváros egyik legnagyobb környezetszennyező gócaként számon tartott pestszentlőrinci pakura tavakat az év végéig felszámolja az Auchan Magyarország Kft., amely a kármentesítés helyén építi meg 11. bevásárlóközpontját.
Megszűnt a Győzike-show, szünetel a Legyen Ön is milliomos!: a Barátok közt újra az élen. A focivébé-közvetítések közül csak a két brazil meccs került be a nézettségi TOP 30-ba.