Élet-Stílus

Napi 8 ezer forint egy belföldi üzleti út

A idei első negyedében a magyar háztartások 60 százaléka egynapos kirándulásokon, egyötöde hétvégi típusú (2–4 napos) utazásokon, ennél hosszabb utazásokon azonban mindössze 6,5 százaléka vett részt – olvasható a KSH honlapján.

Az öt- és többnapos utak erősebben kötődnek a klasszikus turisztikai motivációkhoz, ezeken 732 ezer személy vett részt. Ezeken az utazásokon az eltöltött idő 5,4 millió nap volt, az utazásokhoz kapcsolódó lakosság fogyasztás értéke pedig 13 milliárd forint. Ez az összeg közel 4 százalékos csökkenést jelent folyó áron, ám akár az utazási aktivitást, akár a fogyasztást vizsgálva figyelembe kell venni a húsvéthatást, vagyis hogy ez az ünnep 2005-ben az első, 2006-ben viszont a második negyedévre esett.

Az utazás célját tekintve a leggyakoribb motiváció – 24 százalék – a rokon- és barátlátogatás volt. Hasonló, 22 százalék volt a tanulási céllal utazók aránya, akik döntő többségükben olyan diákok, akik nem a lakóhelyükön tanulnak. Tizenöt százalékos volt a szórakozás, pihenés, sport céljából utazók aránya. A munkavégzéssel kapcsolatos öt- és többnapos utak az utazások 6,7 százalékát teszik ki, míg a hobbi jellegű munkavégzéssel kapcsolatos utak 5,4 százalékos részesedést érnek el.

Az öt- és többnapos utak átlagos hossza 7,4 nap, az átlagos időtartam szempontjából a gyógykezelésre utazók töltik el a legtöbb időt, majdnem 10 napot, őket követik a keresőtevékenység, munkavégzés céljából utazók (9 nap). 2005-ben az öt és több napra elutazók 13 milliárd forintos kiadásainak 46 százalékát fordították szálláshelyi és vendéglátó-szolgáltatások vásárlására, további egyhatodát élelmiszer-vásárlásokra, egytizedét üzemanyag-vásárlásra.

Az egy főre jutó napi költésben az üzleti útra, kiállítás- és vásárlátogatásra utazók vezetnek 8000 forintos napi átlagköltéssel, őket követik az egészségmegőrzés (6100 forint/nap) és a természetjárás céljából utazók (6000 forint/nap). A legkevesebbet, 1100 forintot a rokon-, barátlátogatásra utazók költik, a tanulási céllal utazók napi költése 1300, a hobbi jellegű munkavégzés céljából utazóké pedig 1500 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik