Élet-Stílus

Owen: rögtön tudtam, bajban vagyok

A keddi svéd-angol meccs első percében lecserélt Michael Owen térde súlyosan megsérült, a csatár számára véget is ért a vb; Owen rögtön tudta, hogy komoly a baj.

„Természetesen ez egy hatalmas csapás számomra. Újra lesérülni, ráadásul egy világbajnokságon borzasztó dolog” – mondta a csatár, aki már haza is repült Angliába. „Abban a pillanatban, ahogy kifordult a térdem, tudtam, hogy bajban vagyok. Hatalmas csalódás volt ilyen hamar, az első percben lesérülnöm” – tette hozzá megtörten a válogatott játékos.

A Newcastle csatára mostantól arra koncentrál, hogy klubcsapata orvosaival minél hamarabb felépüljön a sérülésből. Owen ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy „bízom a csapat sikerességében és bár sajnálom, hogy nem lehetek velük, ők sikerre vannak ítélve(…), Remélem, ez Berlinig, a döntőig is kitart”.


„Michaelnek karácsony óta elképesztő balszerencséje van. Rendkívül sajnálom őt, amiért nem lehet velünk. Óriási csapás ez neki, és hatalmas veszteség a csapatnak, mert ő egy remek játékos.” – mondta lesérült játékosáról Sven Goran Eriksson kapitány.

Hozzátette: „Ő egy nagyon erős mentalitású játékos, ezért biztosra veszem, mihamarabb azon lesz, hogy újra visszaverekedje magát a csapatba. Remélem, a csapat mostantól Michaelért is hajt a siker elérésében”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik