Élet-Stílus

Auchan épül a lőrinci pakura tavak helyén

A főváros egyik legnagyobb környezetszennyező gócaként számon tartott pestszentlőrinci pakura tavakat az év végéig felszámolja az Auchan Magyarország Kft., amely a kármentesítés helyén építi meg 11. bevásárlóközpontját.

Jean Paul Filliat, a francia érdekeltségű kft. vezérigazgatója szerdán a helyszínen tartott sajtóbejárás alkalmával elmondta: a cég 1,5 milliárd forintból tisztítja meg a több mint 20 hektár nagyságú szennyezett területet. A budapesti iparvállalatok és fűtőművek energiaellátására a helyszínen tárolt pakurát még az egykori Tüzép szállította oda, és 10 szigeteletlen kavicsbányagödörben helyezte el.

Az Auchan a már megkezdett környezetvédelmi projekten kívül azt is vállalta, hogy 5 milliárd forint értékben infrastrukturális fejlesztéseket végeznek a környék közlekedésének megkönnyítésére – derül ki a sajtóanyagból.


A pakura az ásványolaj feldolgozás során visszamaradó, sötét színű, sűrű folyadék, amely magas fűtőértékkel rendelkezik. Jelentős kéntartalma és karcinogén kockázatai miatt azonban már nem használják. A a kármentesítési projekt fővállalkozójának arról kell gondoskodnia, hogy az összesen 50 ezer tonnányi pakurával különböző arányban szennyezett földet oldalról falakkal határolják le. Alulról nem kell szigetelőfalat létesíteni, mert az agyagos altalaj vízzáró rétegként funkcionál.


A területen a XVIII. kerületi önkormányzat korábban már megkezdte a kármentesítést és 250 millió forintból megtisztított 27-30 ezer tonna földet. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter arról beszélt, hogy a főváros sorra megszabadul a legveszélyesebb környezeti szennyezéseitől: utalt a budafoki barlanglakások és a Metallochemia gyártelep szennyezéseinek felszámolására. Demszky Gábor főpolgármester kifejtette: a pestszentlőrinci projektnek nem csak az a pozitív környezeti hatása, hogy megszűnik egy jelentős környezeti gócpont, hanem az új elkerülő utak a város tehermentesítésével kisebb légszennyezettséget eredményeznek.


Jean Paul Filliat nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor készül el, és mekkora lesz a hipermarket a megtisztított helyszínen. Annyit közölt, hogy 2008-ra már lesznek épületek a területen és az utak egy részén is lehet majd közlekedni. A bevásárlóközpontok beruházási értéke mérettől függően 2-6 milliárd forint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik