Élet-Stílus

Cseh-olasz “döntő” az E csoportban

Ghána-Egyesült Államok 16 óra

A cseh labdarúgó-válogatottat meglepetésre legyőző ghánai együttes magabiztosan várja az Egyesült Államok elleni utolsó csoportmérkőzést, olyannyira, hogy az együttesnél sokan már a világbajnoki nyolcaddöntőre gondolnak.

A E csoportban egyelőre minden kérdés nyitott, köszönhetően éppen az első körben még gyengélkedő ghánaiak sikerének, valamint a nyitófordulóban szintén vereséget szenvedett amerikai csapat olaszok ellen elért döntetlenjének. Az afrikai együttes győzelemmel biztosan, de akár egy döntetlennel is továbbjuthat.

Az olaszok elleni parázs mérkőzésen két játékost is kiállítottak a tengerentúli válogatottból, így Bruce Arena szövetségi kapitány két alapemberére, Eddie Pope-ra és Pablo Mastroenira nem számíthat. Ennek ellenére Arena bízik a győzelemben. Persze nem is tehet mást, hiszen csapatának csak a három pont megszerzésével marad esélye továbblépni, igaz, még akkor sem biztos 16 közé kerülése, gyenge, 1-4-es gólaránya miatt ugyanis tulajdonképpen csak a csehek veresége érhet számukra nyolcaddöntős szereplést.

Olaszország-Csehország 16 óra

Az E csoport cseh-olasz rangadóját a németországi labdarúgó-világbajnokságon annak tudatában játsszák a felek, hogy a vesztes csaknem bizonyosan a kiesés sorsára jut az alapszakasz csoportkörének zárásakor. A csoport végső sorrendje tűnik a legkevésbé megjósolhatónak, hiszen még az eddig egyetlen pontot szerző Egyesült Államok is bejuthat a legjobb 16 közé, míg veresége esetén a 4 pontjával jelenleg első Itália is elköszönhet a folytatástól.


Cseh-olasz “döntő” az E csoportban 1

De Rossi nélkül az olaszok (AP)

Az USA látványos legyűrése (3-0), majd az afrikai vetélytárstól elszenvedett kudarc (0-2) után a Ghána-verő (2-0), az amerikaiakkal azonban nem bíró (1-1) taljánokkal szemben egy teljesen komplett cseh gárda felettébb jó esélyekkel venné fel a küzdelmet, csakhogy az optimális alaptizenegy nem áll Karel Brückner szövetségi kapitány rendelkezésére. A sérült és bevetésre egyelőre még alkalmatlan Jan Koller, az óriástermetű csatár után az őt helyettesíteni hivatott Vratislav Lokvencet és a szintén alapembernek számító védőt, Tomas Ujfalusit is eltiltották. A szakvezető ugyanakkor hadba küldheti a lábsérüléséből bő két hét alatt kilábaló sztártámadót, Milan Barost, s a kezdőcsapatba visszatér az ismét egészséges hátvéd, Marek Jankulovski.

Marcello Lippi ezzel szemben kezdőemberként számít Gennaro Gattusóra és Mauro Camoranesire. Ha tényleg beállítja mindkettőjüket, a játékmester Francesco Totti a kispadra kerül. Még oda sem ülhet le ugyanakkor a könyöklés miatt eltiltott Daniele De Rossi, míg Simone Perrotta szereplése lábsérülése miatt kétséges.


Cseh-olasz “döntő” az E csoportban 2

Ronaldinho jobb játékot ígért (AP)

Brazília-Japán 21 óra

A brazil labdarúgás egyik legendája, Zico hazája ellen vezeti Japánt az F csoport harmadik fordulójában. A címvédő már továbbjutott, az ázsiai gárda viszont csak győzelemmel kerülhet a nyolcaddöntőbe.

Az egypontos Japán továbbjutásához emellett az is kell, hogy Ausztrália (3 pont) ne szerezzen pontot Horvátországgal (1) szemben, s még a horvátok is odaérhetnek a második helyre a négyesben. Japán helyzetét tovább nehezíti, hogy a csapatkapitány Mijamoto két sárga lapja miatt nem játszhat, valamint Nakamura és Takahara is kisebb sérüléssel bajlódik.

A braziloknál Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány úgy döntött, nem pihenteti a sztárokat és újra bizalmat szavaz a sokat bírált Ronaldónak is. Az 1994-es világbajnok csapat szakvezetője szerint jó úton haladnak, s nem ért egyet a kritikákkal. “Mindenki emlékszik arra, hogy a Konföderációs Kupa döntőjében 4-1-re vertük Argentínát. De arra már kevesen emlékeznek, hogy a csoportmeccsek során majdnem kikaptunk Japántól” – utalt a kapitány a 2005-ös torna 2-2-re végződött mérkőzésére.


Cseh-olasz “döntő” az E csoportban 3

A horvát csatárok még nem voltak eredményesek (AP)

Ausztrália-Horvátország 21 óra

Mindkét csapat a továbbjutás kiharcolásának reményében lép pályára. A győzelem a hárompontos ausztráloknak biztosan, az egypontos horvátoknak valószínűleg nyolcaddöntős szereplést érne. A bizonytalanság oka, hogy a csoport másik találkozóján az ugyancsak egypontos japán együttes az első két mérkőzését megnyerő, így már továbbjutott brazil alakulattal játszik, s ha nyer, pontazonosság jöhet létre a horvátokkal, akkor pedig a gólkülönbség dönt. Hasonló helyzet állna elő, ha a japánok nyernének, a másik mérkőzés pedig döntetlennel zárulna. Ebben az esetben a távol-keletiek és az ausztrálok között határozna a gólkülönbség, igaz, ebből az összevetésből valószínűleg utóbbiak jönnének ki jobban. Amennyiben viszont a japánok nem győznek a brazilok ellen, a másik párból kerül ki a másik továbbjutó.

Az ausztrálokat minden bizonnyal motiválja, hogy a riválisokénál kedvezőbb a helyzetük, vagyis elérhető közelségbe került számukra a második szakaszba kerülés, amire pedig korábban nem volt példa. A horvátok elleni mérkőzésük már a sorsolásnál döntő fontosságúnak ígérkezett, s az eredmények úgy alakultak, hogy a jóslat beigazolódik.

A horvátok remek játékkal kezdtek a brazilok ellen, de 1-0-ra kikaptak, a második mérkőzésükön azonban nem tudták érvényesíteni a papírformát, s csak gól nélküli döntetlennel zárták a japánok elleni mérkőzést. Az ausztrálok 3-1-re megverték a távol-keletieket, majd 2-0-ra kikaptak a braziloktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik