Hosszú vitát követően, másfél óra elteltével vette át a HospInvest Zrt. által működtetett kiskunhalasi kórház azt a beteget, aki szállítás közben életét veszítette egy Kecelről érkező mentőautóban.
A gazdasági válság egyik kedvezőtlen hatása, hogy nő az energiaszolgáltatók kintlévősége, vagyis a fogyasztók növekvő számban képtelenek vagy nem akarják fizetni számlájukat. Az E.On Energiaszolgáltató Kft.-nek már 70 milliárd forinttal tartoznak a fogyasztók - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.
A gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, valamint az anyasági támogatás összege 2009-ben nem változik az ideihez képest, a családi pótlék összege pedig csak szeptember 1-jétől emelkedik.
Őrizetbe vették azt az ingatlanbecslőt, aki a törvénytelennek tartott, 2003-as és 2004-es erzsébetvárosi ingatlaneladásokhoz értékbecslést készített az ingatlanokról - írta a csütörtöki Népszabadság, Magyar Nemzet és Magyar Hírlap.
Kilencven hatósági ellenőr száz ellenőrzést végzett szerdán, a Csillagszóró II. nevű akció keretében a Józsefvárosi piacon, ahol minden második esetben találtak hiányosságot; várhatóan öt és fél millió forint bírságot szabnak ki - írta közleményében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
Bemutatták a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006-2007-es blogbejegyzéseiből készült válogatáskötetet; a szerzővel Vágó István televíziós műsorvezető beszélgetett szerdán, az egyik budapesti könyvesboltban. A dedikálásra várók közül kilépve ketten hangoskodtak, hazaárulóztak.
Fodor Gábor pártelnök ne induljon az SZDSZ parlamenti frakcióvezetői posztjáért; ezt Pető Iván liberális parlamenti képviselő, volt pártelnök kérte az SZDSZ ügyvivő testülete (üt), valamint a parlamenti frakció tagjainak írt, az MTI birtokába került levelében.
Mintegy 500-600 kilogramm tisztázatlan eredetű sertéshúst találtak az élelmiszer-biztonságért felelős ellenőrök szerdán, egy rutinellenőrzés során egy piliscsabai üzletben.
Az MDF-frakciót négy év alatt kétszer mentette meg a kormánypárti többség, ez a fizetség szavazataiért - jelentette ki Balsai István, a Fidesz képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
A kínai Santung (Shan Dong) tartomány Hszia Csin (Xia Jin) járásának vezetése és Kazincbarcika önkormányzata kedden írta alá a testvérvárosi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot a borsodi városban.
Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Újhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról.
Két nem létező, 54 ezer forintos címletű bankjeggyel fizettek egy idős embernek három birkáért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón. A papírpénzt átadó fiatalember ellen csalás miatt indítottak eljárást.
A településen kedd este egy húsz négyzetméteres melléképület gyulladt ki, amelynek oltása után a tűzoltók egy összeégett holttestet találtak a romok alatt.