Belföld

A blogkötete bemutatóján is hazaárulózták Gyurcsányt

Bemutatták a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006-2007-es blogbejegyzéseiből készült válogatáskötetet; a szerzővel Vágó István televíziós műsorvezető beszélgetett szerdán, az egyik budapesti könyvesboltban. A dedikálásra várók közül kilépve ketten hangoskodtak, hazaárulóztak.

Gyurcsány Ferenc a blogolásról azt mondta: eleinte még a családon belül is téma volt, hogy mit írhat le és mit nem, mára azonban már mindenki megbarátkozott ezzel a műfajjal. Hozzátette: általában kora reggel szokta diktafonra mondani az aznapi blogot, amelyet aztán Keszthelyi András főtanácsadó szerkeszt meg.

Mint megjegyezte, mindig arról ír, ami foglalkoztatja, így ha nehezebb a helyzet az országban, akkor hetekig elmaradnak a családról szóló beszámolók.

Miután a beszélgetésben szóba került Orbán Viktor Fidesz-elnök neve, Gyurcsány Ferenc kitért arra: fenntartja korábbi véleményét, hogy szem- és gyomorforgató magatartás, ha valaki pénzért eladja politikusi beszédeit, és ebből magánjövedelemre tesz szert. Mint fogalmazott, ez elfogadhatatlan, hiszen kapnak fizetést, ezért ő a blogkönyv őt illető szerzői honoráriumát jótékony célra ajánlja fel, egy komlói roma tanoda részére. Mint mondta, attól is függ, hogy mennyi pénzt kap az intézmény, hogy mennyi fogy el a 2006. és 2007. év mintegy 250 blogbejegyzését tartalmazó válogatáskötetből.

A miniszterelnök ezt követően dedikálni kezdett. A beszélgetés közben a dedikálásra várók közül kilépve ketten hangoskodtak, hazaárulóztak; a kormányőrök mindkettejüket kikísérték a könyvesboltból. Az épület előtt is állt nagyjából tíz – többségében a Kossuth téri tüntetésekről is ismert – tüntető, akik időnként kiabáltak. A könyvesbolt előtt – ahová a miniszterelnök feleségével érkezett – mintegy 25 rendőr volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik