Belföld

Zuschlag-per: Arató, Kiss Péter és Újhelyi is tudott a pályázatokról

Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Újhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról.

Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Szente megtagadta a vallomástételt, mondandóját írásban nyújtotta be, kérdésekre nem válaszolt, a szembesítést nem vállalta. A Kiskunhalason ügyvédként praktizáló vádlottat bűnpártolás vétségével, magánokirat-hamisítással és hamis tanúzásra való felbujtással vádolja az ügyészség.

„Szijjártó sem fehér”

Szente Zsolt – az ügyvédnek a nyomozati szakban tett vallomása szerint – először 2005-ben egy gödöllői ingatlanvásárlást intézett Zuschlagnak, később több betéti társaságot is alapított neki. Zuschlag 2006 nyarán kérte meg őt, hogy vállalja el Őri András – ebben az ügyben a negyedrendű vádlott – képviseletét, aki ellen eljárás indult civilszervezetek pályázaton elnyert pénzei miatt. Miután az ügyvéd tudomására jutott, hogy a hozzá köthető szervezetek pályázatokon nagy összegeket kaptak, megkérdezte Zuschlagot, el kellett-e számolnia az elnyert pénzekkel. Azt a választ kapta, hogy mindenről elszámolt.

A nyomozás megkezdése után Zuschlag azt mondta: senkinek sem érdeke, hogy az ügy „felfelé” haladjon. Kijelentette neki azt is, hogy Arató Gergely (jelenleg az oktatási tárca államtitkára) és felesége, Újhelyi István, az MSZP alelnöke, valamint Kiss Péter kancelláriaminiszter is tudott a tevékenységükről, sőt Aratóhoz szervezetek is voltak bejelentve. Egyszer megkérdezte Zuschlagtól, hogy a tényleges tagsággal nem rendelkező, de pályázatokon jelentős összegeket nyerő civilszervezetek miért működhetnek így. Mire azt a választ kapta: „Így működik az egész ország, ne gondold azt, hogy Szijjártó Péter (a Fidesz szóvivője, a Fidelitas elnöke) fehér”.

Tudta, hogy lehallgatják

Az ügy kirobbanása után Zuschlag János azt mondta neki – az ügyvédnek a nyomozás során tett vallomása szerint -, hogy célszerű lesz egy halott embert, a 2004-ben elhunyt Kis-Baranyi Lászlót „beemelni” az ügybe, őrá rá lehet fogni a törvénytelenségeket. Zuschlag kérésére beszerzett egy fényképet is az elhunytról azért, hogy a kihallgatásra váró emberek „felismerjék” őt – vallotta az ügyvéd. Azt is mondta neki – tette hozzá Szente -, hogy ne idegeskedjen a nyomozás miatt. És azt is: Budapesten közölte vele egy fontos személy, hogy lehallgatják. Szente Zsolt azt vallotta, hogy hitelt adott Zuschlag szavainak, mert ettől a naptól kezdve másik telefont használt.

A bizonyítási eljárást a Zuschlag János és Szente Zsolt közötti, lehallgatott telefonbeszélgetések lejátszásával folytatta a bíróság. Zuschlag az egyik beszélgetésben beszámolt arról Szentének, hogy a rendőrök házkutatást tartottak Katus Ferenc harmadrendű vádlottnál, de nem találtak semmit. A beszélgetés szerint a házkutatást tartó alezredes elmondta, ők már tudják, hogy az elhunyt Kis-Baranyi László „csinált mindent”, de az ügyészség ebbe nem nyugszik bele.

A bizonyítási eljárás további telefonbeszélgetések lejátszásával folytatódik szerda délután.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.