Belföld

Nem akarták átvenni az elhunyt beteget

Hosszú vitát követően, másfél óra elteltével vette át a HospInvest Zrt. által működtetett kiskunhalasi kórház azt a beteget, aki szállítás közben életét veszítette egy Kecelről érkező mentőautóban.

Az intézet a mentőket hibáztatja, az Országos Mentőszolgálat szerint azonban helyesen jártak el dolgozói. Az Egészségbiztosítási Felügyelet eljárást indít – írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

A kiskőrösi mentők Kecelről szállítottak egy férfit a kiskunhalasi kórházba, miközben azt az utasítást kapták a központtól, hogy álljanak meg a közelben lévő imrehegyi orvosi rendelőnél, mert újra kell éleszteni egy beteget. Eközben a keceli beteg állapota is rosszabbodott, így őt is megpróbálták újjáéleszteni, sikertelenül. Ezt követően az elhunytat beszállították a kiskunhalasi kórházba, ám az ügyeletes orvos nem akarta átvenni, mert úgy vélte: Kecelre kellett volna vinni.

A mentők álláspontja szerint azonban ilyenkor azt a jogszabályt kell figyelembe venni, amely kimondja: a mentőautóban elhunyt beteget a legközelebb eső patológiai osztályra kell beszállítani – olvasható a lapban.

Lengyel János, az intézet orvosigazgatója a Nemzetnek elmondta: a mentők által említett jogszabály arra az esetre vonatkozik, ha a beteg szállítás közben veszti életét. Ebben az esetben azonban az autó Imrehegyen megállt, a helyszínen pedig tartózkodott ügyeletes orvos, aki jogosult a halál beálltának megállapítására – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik