Egyiptomban hatodik napja tart a tüntetés, Afganisztánban öngyilkos merénylő robbantott, Németországban vonatok ütköztek, mialatt idehaza a Balaton jegén korcsolyáztunk és túléltünk egy földrengést.
Az MSZP szerint akkor lehetne ésszerűen és közmegelégedésre átalakítani a közigazgatás rendszerét - beleértve az államigazgatási és önkormányzati alrendszert is -, ha a kormány végre ismertetné az állam és önkormányzatok közötti új munkamegosztást, az önkormányzati feladatokra vonatkozó szándékait - áll az MSZP vasárnapi közleményében.
Túlzottan általánosnak tartja Szabó Máté a belügyminiszter válaszát a szabálysértési törvény módosításáról, az ombudsman ugyanis olyan változtatást javasolt, amely alapján minden 18 év alatti fiatal gyermeknek minősülne, így szabálysértés miatt sem őrizetbe venni, sem elzárni nem lehetne őket, a miniszter azonban csak az őrizetbe vétel szabályainak átgondolását ígérte - derül ki az Országgyűlési Biztos Hivatalának vasárnapi közleményéből.
Szijjártó Péter szerint az MSZP ragaszkodása a magánnyugdíj-pénztári rendszerhez cáfolhatatlanul világossá teszi az “anyagi és politikai összefonódásokat az emberek nyugdíjbefizetéseit eltőzsdéző magánpénztárak és az MSZP között”. Szijjártó Péter Szanyi Tibor és Korózs Lajos sajtótájékoztatójára reagált, ahol a szocialista képviselők azt javasolták, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét. Az [...]
Budapesten sehol sem kellett elhagyniuk lakásaikat a lakóknak, az épületekben sehol nem keletkezett komolyabb kár vagy sérülés a szombat esti földrengés következtében. A budapesti hidak sem károsodtak.
Oroszlány mellett Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett a legtöbb kár a szombati földrengést követően - hangzott el a védelmi bizottság vasárnapi ülésén Oroszlányban.
A főváros egy VIII. kerületi szállodájában adta fel magát egy férfi, akit Szerbiában gyilkossággal gyanúsítanak, a szerb állampolgárt a budapesti rendőrök elfogták - közölte a BRFK honlapján.
A szombat esti, 4,7-es erősségű földrengést nem okozott kárt az Komárom-Esztergom megyei veszélyes ipari üzemekben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Az LMP számára 2011 az építkezés éve lesz - összegezte a két választmányi szóvivő, Tordai Bence és Csiba Kata a párt kétnapos kongresszusának történéseit.
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét, mert a párt szerint már "százezres nagyságrendben" vannak azok, akik nem óhajtják átadni megtakarításaikat "Orbán Viktornak és tettestársainak".
Repedések keletkeztek a szombati földrengés nyomán a várgesztesi templom falain, az épületet jelenleg statikus vizsgálja - mondta Menoni Gabriella, a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere vasárnap.
A szombat esti, 4,7 erősségű magyarországi földrengést több kisebb utórengés is követte éjszaka, ám ezek annyira gyengék voltak, hogy károkat nem okozhattak - mondta el Tóth László szeizmológus.
Továbbra is 20 órát várakoznak az Ukrajnába tartó kamionok a Záhony és Csap közötti határállomáson - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal illetékese vasárnap reggel.