Belföld
Úgy enyelegtek, akár a friss szerelmesek. Több csók is elcsattant.
2013. 07. 20. 09:59
Rendhagyó, akcionista megnyitóval péntek este elkezdődött Szegeden az idei kilenc napig tartó nemzetközi színházi találkozó, a Thealter.
Ellehetetlenülhet a hulladékkezelés számos településen - írja a Népszabadság egy önkormányzati körlevélre hivatkozva.
A IX. Győri Rotary Fröccsnapok megnyitója képekben.
2013. 07. 19. 23:07
Emelik az állami gondozott gyermekek után nevelőszülőknek járó juttatás összegét januártól – mondta Soltész Miklós. Nem ezért, de közelgő születésnapja alkalmából fel is köszöntötték Soltészt a gyerekek. Az államtitkár az ÁGOTA tábor megnyitóján vett részt Szegeden, ahol az idén 270 állami gondoskodásban élő gyermek nyaral 10 napon keresztül.
Meddig terjed egy ország alkotmányozóinak szuverenitása, hogy eltérjenek az alkotmányosság lassan, de fokozatosan globalizálódó értékeitől – veti fel Halmai Gábor az ÉS-ben.
A fiatalkorúakat kiszolgálók bírságra, de akár a koncesszió visszavonására is számíthatnak.
Éppen három hónappal ezelőtt csattant a zár a börtönrácson, amikor is a halálra éheztetett 19 hónapos Benjamin szülei börtönbe kerültek. Kilencven nap után ismét együtt a házaspár agárdi otthonukban.
2013. 07. 19. 14:58
Az 57 éves csáfordjánosfai férfit Répcelak közelében, a folyami töltésen szólították le támadói. Cigit kértek tőle, majd eszméletlenre verték.
Egy Volkswagent állítottak meg csütörtök hajnalban a rendőrök Győrben, a sofőrnél kábítószert találtak.
Csak nem úgy. Az MTVA-tól több trafikos oknyomozást ne várjunk, cserébe viszont kiderült, hogy az MTI Híradócentrum főszerkesztője is nyert dohánykoncessziót, rögtön kettőt.
- 05:35 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 04:10 Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert
- 03:40 Megőrültek a magyarországi madarak, hogy autókra támadnak?
- 03:33 Szöllősi György: Már nem létezne magyar futball, ha minden úgy ment volna tovább, ahogy 2010 előtt történt
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 18:32 „Az M4-en a női WC-ben kamerákat szerelgetett fel egy csávó” – apa és lánya buktatta le a kukkolót
