Belföld

Esztelen pénzszórással vádolják Orbánt

Volner János, Parlament (Parlament)
Volner János, Parlament (Parlament)

A Jobbik szerint az már túlzás, hogy egy hónapos hírt adófizetői pénzből postai felárral levélként küld el a kormányfő.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerint az adófizető magyarok pénzének felelőtlen elherdálása, hogy Orbán Viktor ismét levelet küld minden magyar háztartásba, ráadásul elsőbbségi küldeményként. Vérforraló a Miniszterelnökségnek az a szánalmas magyarázkodása, hogy a postai külön szolgáltatást a magyar emberek pontos és gyors tájékoztatása érdekében rendelték meg – tette hozzá Volner János közelményében.

“Közismert tény, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről az Európai Bizottság május végén, azaz két hónapja döntött, a végső szót pedig a Pénzügyminiszterek Tanácsa június végén, azaz csaknem egy hónapja mondta ki. Azóta is ettől hangos a Fidesz irányította hazai média, így nemhogy az elsőbbségi, de a normál postai levelet is teljesen felesleges kiadásnak” tartja a Jobbik.


Kattintson a képre, olvassa el a levelet!

Volner János közleményben fejezte ki reményét, hogy a miniszterelnök bugyuta SMS-t nem akar küldeni.  A Jobbik szerint “nem pusztán az elsőbbségi küldemény levelenkénti 30 forintos, összességében tehát több mint 100 millió forintos felára, hanem a teljes levelezés több mint félmilliárd forintos díja is esztelen pénzszórás” akkor, amikor az Orbán-kormány újabb terhet ró az adófizetőkre a bankok által bevallottan áthárított tranzakciós illeték megemelésével.

A Jobbik kormányra kerülése esetén szakít a jobb- és balliberális kormányok alatt megszokottá vált drága propagandával, a magyar emberek hiteles tájékoztatását jóval olcsóbb, olykor ingyenes, de hatékonyabb, a kor kihívásaihoz igazodó (e-mail, ügyfélkapu stb.) eszközökkel valósítaná meg – ígérte  a radikális párt frakcióvezető-helyettese.

Mint korábban megírtuk, az, hogy jön az újabb levél a miniszterelnöktől, nem lehetett meglepetés, hiszen ennek külön felelőse is volt. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Navracsics Tibornak kellett gondoskodnia – a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalán (KEK KH) keresztül – a személyes adatot nem tartalmazó miniszterelnöki levelek soron kívüli elküldéséről.

A határozat felhívta a KIM vezetőjét, hogy a KEK KH útján azonnali határidővel gondoskodjon a címzetteknek megküldendő miniszterelnöki levelek “megszemélyesítésével, a küldemények összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzettek részére való megküldésével kapcsolatos feladatok ellátásáról”. A határozat azt is előírta, hogy Lázár János államtitkár kössön adatfeldolgozási szerződést a KEK KH-val és a Magyar Posta Zrt.-vel.

Korábban szintén a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány egy korábbi levelezésre összesen 690 millió forintot csoportosított át. Akkor a kabinet a munkahelyvédelmi akcióról tájékoztatta a polgárokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik