Belföld

Csirkernyúl, avagy a néző dönt

24.hu
24.hu

2013. 07. 20. 09:04

Rendhagyó, akcionista megnyitóval péntek este elkezdődött Szegeden az idei kilenc napig tartó nemzetközi színházi találkozó, a Thealter.

A fesztiváligazgató megnyitó beszédét mondta, miközben az Andaxszínház színésze egy ollóval cafatokban folyamatosan vagdosta le róla kifogástalan öltönyét. A beszéd végére Balog József már csak egy csíkos pólóban és egy klott gatyában maradt, ebben az öltözékben nyitotta meg végül a fesztivált.

Közben az Andaxszínház művészei szintén levetették ruha-álarcukat, miközben a Régi Zsinagóga kertjének vasrácsaira magyar színházak neveivel teleírt fehér lufikat akasztottak, melyek közül egyet elengedtek. Fontos szerep jutott még az idei Thealter plakátján szereplő nyuszi élő másának, akit a fesztivál díszvendége, Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus Csirkenyúlnak nevezett el. A szürke nyuszit az összegyűlt, nagyjából háromszáz fős közönség meg is simogathatta, ahogy a fesztiváligazgató ronggyá szabdalt öltönyéből is hazavihetett mindenki egy darabot.

Balog József megnyitóbeszédében elmondta, hogy az idei nemzetközi színházi találkozó hívószava: a tekintet.  A szervezők azt szeretnék megmutatni, hogy a kultúra szűk esztendeiben, ahol a támogatások csökkennek mégis él a színház és „ soha nem látott gazdagságban készülnek színházi előadások”.

A fesztiváligazgató emlékeztetett arra, hogy a Thealter fennállásának több mint két évtizedében alig volt olyan magyar színházi társulat, amely ne játszott volna a fesztiválon.

„ A közönség tekintete az elmúlt két évtizetben visszatükrözte mindazt, amely a színpadról feléje áradt”, a nagyérdemű olvas belőle, és „jól olvas” – mondta a fesztiváligazgató.

A színházi találkozó 23 évéről szólva Balog József azt mondta, hogy minden év a nulláról indul, mert mindig más történik, mint amit az ember elhatároz. A fesztiváligazgató úgy vélte: ha összeadjuk a találkozó eddigi éveit, akkor rengeteg állandó érték jött létre, amely örömöt okozott az embereknek.

Balog József utalva a jelenlegi kulturális megosztottságra úgy vélte, hogy ennek nem kell érvényesülnie a színpadon, a színház dolga a kezdeményezés. A fesztiváligazgató szerint a szegedi Thealter évek óta tartja azt a művészi színvonalat, amit célul tűzött maga elé, és az, hogy ez az idén hogyan sikerül, azt a nézők döntik el az most is.

A fesztvál részletes programja itt olvasható!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.