Belföld

Így fröccsöznek a győriek!

A IX. Győri Rotary Fröccsnapok megnyitója képekben.

„A fröccs a miénk” – vallják a győriek, hiszen a borral kombinált szikvíz feltalálója, Jedlik Ányos ezer szállal kötődik a városhoz. Nem mellesleg köztudott, hogy először a kisalföldi megyeszékhelyen élő bencések fogyasztottak fröccsöt. Így kétség sem fér hozzá, hogy a gyöngyöző ital eredete valóban Győrben gyökeredzik.

A Rotary Club immár kilencedik alkalommal szervezett mulatságot a nedűhöz kapcsolódóan, de a minőségi borokból készült fröccsök kóstolásán túl az egyesület célja az, hogy a befolyt bevételből jótékonykodjanak. Éppen ezért a Széchenyi téren felállított standoknál adományokat várnak a finomságokért – a fröccsön túl, a zsíros kenyérért, és a pogácsákért – cserébe. A hétvégén összegyűlt felajánlásokat a Kazinczy Ferenc Gimnázium által szervezett, „Szép Magyar Beszéd” – anyanyelvi verseny támogatására fordítják a szervezők.

A fesztivál programjai pénteken kezdődtek, ahol a Rotary képviselőin túl, Simon Róbert Balázs, alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd a Kávészünet Zenekar lépett fel, az estet pedig a győri színház művészei zárták, színvonalas, zenés műsorukkal. A java azonban még hátravan, hiszen szombaton többek között elkészül az ország legnagyobb, 213 literes fröccse, és egyúttal a legnagyobb melegszendvicse is, a maga 6 méteres hosszával. Természetesen az eseményeket a Győr24 is nyomon követi!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik