Belföld
Több mint hatszáz törvényt fogadott el három év alatt a parlament, ezek azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek a demokráciára - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2013. 06. 30. 10:51
Hétfőtől a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók használatarányos útdíjat (e-útdíjat) fizetnek a magyar gyorsforgalmi- valamint főutakon.
2013. 06. 30. 10:46
Franciaországba indul érte a DK-elnök.
2013. 06. 30. 10:04
Két ütemben folytatódik a nagykörúti villamosvágányok felújítása.
Időközi önkormányzati választást tartanak ma a Fejér megyei Kisapostagon.
Hat Champion-díjat, egy nagyaranyérmet, 80 aranyérmet és 88 ezüstérmet adtak át az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen szombaton.
A nagy érdeklődés miatt meghosszabbította a tihanyi levendulahetek programját, ezen belül a szedd magad akciót is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: jövő vasárnapig arathatnak bizonyos feltételek mellett az érdeklődők a gyógynövényként is számon tartott növényből.
2013. 06. 29. 16:42
Bár még tart a lovagrendek találkozója, de a javán már túl vannak a vitézek, akik ma megkoszorúzták Szent László szobrát Székesfehérváron, majd bemutatókkal kedveskedtek a fehérváriaknak.
2013. 06. 29. 14:03
Ezer adag étel a rászorulóknak az Ágota Alapítvány családi napján.
Az utazók értékhatárra való tekintet nélkül hozhatnak magukkal Horvátországban vásárolt termékeket, anélkül, hogy vámot vagy általános forgalmi adót kellene utánuk fizetniük.
2013. 06. 29. 13:05
- 23:06 Visszavághat a női pólóválogatott egyetlen vereségéért az Eb-döntőben
- 21:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 03.
- 21:46 Négy év börtönt kér az ügyészség Marine Le Penre
- 21:40 „Mindjárt elsírom magam, nincsenek erre szavak” – meghatódva nyilatkozott a póló-Eb elődöntőjének hőse
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 21:10 Molnár Attila európai csúccsal nyitotta a fedettpályás szezont
- 21:01 Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 20:12 Először szólalt meg valaki a brit királyi család szűk elitjéből az Epstein-aktákról
- 19:46 Magyar Péter: a Tisza Párt szombaton mutatja be több mint 140 oldalas programját
- 19:27 Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 19:00 Megjósolta a világ leghíresebb mormotája, meddig tart még a tél
- 11:04 Első világháborús bomba szorult a francia férfi végbelébe
- 17:36 „Ne szégyenlősködj. Gyújtod? Azaz, jó volt?” – hároméves kisfia előtt kristályozott a nő, a nyolcéves gyermeke szolgálta ki a vevőket
- 17:59 Sipos Péter az anyagi helyzetéről: Nem kirívó az életszínvonalunk, de beletörődtem
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 11:56 Stohl Rebeka nem tudja elképzelni Kiara Lordot a családi asztalnál
- 13:28 „Hamis vádakkal szemben itt az igazság” – reagált a megvádolt cég Pintér Bence videójára
- 09:45 Gáspár Bea: Igazat szólt a miniszterelnök úr, egyre több a diplomás cigány, Evelin is a Külügyminisztériumban dolgozik
- 15:27 A volt Fidesz-szóvivő összekeverte, ki a kormányoldal jelöltje Egerben, ami beindította a találgatásokat
- 14:37 „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol”

