Belföld

Öregecske repülővel indul a Sólyom

solyom-airways(960x640)(4).jpg (sólyom airways, )
solyom-airways(960x640)(4).jpg (sólyom airways, )

Az Index lerántotta a leplet az új magyar légitársaság első járművéről. Nem fiatal.

Már kétszer kiállították a forgalomból azt a repülőgépet, amellyel a – prémiumszolgáltatásokat ígérő – Sólyom légitársaság első körben utasokat szeretne szállítani. Az Álmos vezérnek keresztelt Boeing 737-es történetének az Index járt utána egy repülési szakportál segítségével.

Azt írják, a 24754-es gyártási számú, 1868-as sorszámú Boeing 737-53A 1990. május 22-én repült először. Több légitársaság is használta, majd 2008 végén kivonták a forgalomból. Pár hónappal később azonban egy másik lajtromjellel Budapestre hozták tárolni. Karbantartották, majd fél évig a hangárok közt állt. Az Index egy neve elhallgatását kérő informátora szerint mindenki azt gondolta, hogy “innen már a sivatagba viszik szétszerelni”.

De nem így történt.

A gép Budapestről 2010 januárjában került Bournemouthba, onnan fél év múlva Stockholmba, ahol tavaly decemberben másodjára is kiállították a forgalomból, majd 2013 elején visszavitték Bournemouthba tárolni.

Az Index szerette volna a gépről a Sólyom vezérigazgatóját is megszólaltatni, de Vágó József nem kívánt nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik