Belföld

“Szupertitkos” szegedi Bajnai- jelölt

24.hu
24.hu

2013. 08. 04. 10:20

Augusztus végén lebbenthetik le a fátylat róla, hétvégén már megkezdték a tárgyalásokat az érintettek.

Korábban a témában:

Szegeden lehet jelöltje az Együtt-PM – nek, igaz az szupertitkos. Egyelőre. Információink szerint augusztus végén lebbenthetik le a fátylat róla, ha megegyeznek a felek, akik pénteken kezdték meg a tárgyalásokat. Addig szupertitkos minden, információink sem hivatalosak.

Két hely

Az új választási törvény szerint zajló 2014-es parlamenti választásokon csupán két körzetben kell jelölteket állítani Szegeden. A legbiztosabb jelölt a jelenlegi polgármester Botka László, aki 2010 –ben Bohács Zsolttól pár százalékkal maradt csak le az országgyűlési választásokon, a polgármesteri székből pedig megdönthetetlen maradt. Nagy valószínűséggel, amennyiben külön jelöltek állításáról egyeznek meg az „négyek”, Botka mellett a volt kisebbségi ombudman, a szegedi jogász Kaltenbach Jenő lehet az Együtt PM jelöltje. A másik szegedi körzetben állítana a szocialistánál erősebb jelöltet az Együtt, de az ő személye a szupertiktkos, állítólag még Botka is meglepődött rajta.

Augusztusi tűzijáték

Pénteken kezdték meg az egyeztetéseket Budapesten, a tárgyaló felek. A szocialistákat MolnárZsolt, budapesti elnök és Tóbiás József, frakció vezető-helyettes képviseli, míg az Együtt-PM részéről Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor ül az asztalhoz. A szegedi képviselők tartják szavukat, megállapodtak abban, hogy csak a „központban” nyilatkozhatnak. Egyelőre annyit tudni, hogy áttekintették a 106 körzetet, még semmiben nem állapodtak meg, de augusztus végén előállnak a „farbával”. Akkor megtudhatjuk azt is, ki a szupertitkos Bajnai-jelölt. Ha lesz ilyen a megállapodás után is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.