Belföld

Bíróság előtt az ittas soproni buszsofőr

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a soproni buszsofőrrel szemben, aki június közepén ittasan ült egy helyi buszjárat volánja mögé - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság vasárnap

Az ügyészségnek megküldött indítvány szerint megalapozott a férfi ellen ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétségének gyanúja – írták a közleményben.

A rendőrség az esetről annak idején azt közölte, hogy a Sopronból a közeli Harkára tartó járat 45 éves vezetője útközben több balesetet okozott, hat közlekedési táblának is nekiütközött. Ezek közül egyet visszapillantó tükrével elfordított, egyet pedig az oszlopról leszakított.

A sofőr végül csak az utasok többszöri kérésére állt meg, és engedte leszállni a megrémült embereket, majd nyitott ajtókkal, nagy sebességgel elrobogott Harka irányába. Amikorra ott megállították a rendőrök, már mintegy félmillió forintos kárt okozott a buszban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik