Belföld
Hamis igazolással játszott egy csanádpalotai játékos a Hódmezővásárhelyi FC elleni bajnoki meccsen.
2013. 09. 10. 12:25
A 19 lány és 20 éves fiú ki akarták kerülni a pénztárat egy győri áruházban. Táskáikból lopott termékek tucatja került elő.
A Blikk olvasóinak válaszolt írásban a miniszterelnök.
2013. 09. 10. 11:41
Öt végrehajtást gyűjtött be szerte az országból az MTVA műsorvezetője, Novodomszky Éva cége, amely azért lehet számára különösen veszélyes, mert a cégforma miatt a tévés saját vagyonával felel a tartozásokért – írja a Blikk.
Ma reggel 8 és délután 6 óra között a győri és a bakonyszentkirályi tévéadó áthangolása miatt várhatóan több órán át nem foghatják az adást a térségben azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek.
Az országban egyedülálló kezdeményezésként létrejött Egészséges Vásárhely Program bővítéssel ünnepli ötödik születésnapját.
A kivitelező projektcég csődje miatt, a lakásukat utolsó fillérig kifizető tulajdonosokat lakoltatják ki az ingatlanukból. A szegedi társasház lakói már csak a csodában bízhatnak.
A 3 méteres kóbor piton meg is fojthatta volna, mivel csak megmarta, sikerült megmenteni az életét.
Magyarországon nem példa nélküli a módszer.
2013. 09. 10. 10:27
Először az autót ellenőrizték, majd a lakásban is temérdek kábítószerre bukkantak a nyomozók: összesen egy kilogramm anyagot foglaltak le Sopronban.
A Redbox innovatív megoldásaival segíti a KKV-kat energia költségeik csökkentésében.
2013. 09. 10. 10:10
Az egyik lehetőség, hogy a klubok egy-egy játékost kölcsönöznek a győrieknek a szezonra.
Superman sem foghat ki egy vásárhelyi kemény gyereken, legalábbis e kép tanúsága szerint.
2013. 09. 10. 09:48
A pétervásárai általános iskolában még nem minden feltétel adott Hoffmann Rózsa álmainak megvalósításához.
2013. 09. 10. 08:47
Pénteken tartják soron következő közgyűlésüket a Csongrád megyei képviselők a Megyeházán.
2013. 09. 10. 08:09
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
