Belföld

Végrehajtók csaptak le Novodomszky cégére

Öt végrehajtást gyűjtött be szerte az országból az MTVA műsorvezetője, Novodomszky Éva cége, amely azért lehet számára különösen veszélyes, mert a cégforma miatt a tévés saját vagyonával felel a tartozásokért – írja a Blikk.

Tavaly decemberben a lap már megírta, hogy párhuzamosan két végrehajtás is futott Novodomszky Nocó Műsorkészítő és Szolgáltató Betéti Társasága ellen – akkor a műsorvezető csupán az egyik eljárásról tudott. Saját bevallása szerint az egyiket egy be nem fizetett parkolási bírság miatt kapta, s ahogyan fogalmazott: a másik is biztosan valami figyelmetlenség miatt adódhatott.

Úgy tűnik azonban, a cég pénzügyi gondjai továbbra sem oldódtak meg, idén tavasszal ugyanis újabb tartozást halmoztak fel, és a végrehajtók rátették a kezüket a köztévé műsorvezetőjének cégére. Az első végrehajtást tavaly márciusában kapta, majd júniusban a következőt – olvasható a lapban.

A végrehajtási felszólítások szerte az országból érkeztek, így Székesfehérvár, Tamási és a Budapesti Központi Kerületi Bíróság mellett a zalaszentgróti közjegyző is hivatalos úton követel pénzt Novodomszkytól. Márpedig a betéti társaság veszélyes, ugyanis a beltag, jelen esetben a műsorvezető a saját vagyonával felel minden tartozásért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik