Belföld

Tragédia Kapuvárnál: kihagyja a ligát a győri kosárcsapat

Az egyik lehetőség, hogy a klubok egy-egy játékost kölcsönöznek a győrieknek a szezonra.

Várhatóan a magyar bajnokságban és az Euroligában indul, a Közép-Európai Ligát viszont kihagyja a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata,amely szombaton szenvedett súlyos buszbalesetet soproni mérkőzésére tartva – írja keddi számában a Kisalföld.

A megyei napilap utal arra: ebben az esetben a ZTE lehet a beugró a győriek által kihagyott küzdelembe, ha a zalai klub vállalja a részvételt, a szövetség pedig támogatja ezt.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke – aki a sérült sportolókat látogatta meg Győrben előző nap – három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a lapnak arról, miként vehet részt az együttes az induló szezon küzdelmeiben.

“Az egyik lehetőség, hogy a klubok egy-egy játékost kölcsönöznek a győrieknek a szezonra, akik a felépült, s a játékot folytatni tudó és kívánó társakhoz csatlakozva formálódnak csapattá. Szintén szó lehet arról, hogy az egyik korosztályos válogatottat indítsuk el a győri színekben, míg a harmadik variáció, hogy várunk, amíg a sérültek felépülnek, s akkor összesűrítjük a versenynaptárt” – fogalmazott a szakszövetség első embere.

Adománygyűjtés és emléktorna

Fűzy András klubelnök a Duna TV hétfő esti Sportaréna című adásában közölte, hogy felébresztették a mélyaltatásból Burdi Szabolcsot, az együttes Szombathelyen kezelt gyúróját, akinek vélhetően sikerült átvészelnie a legkritikusabb időszakot. Az egyik legsúlyosabb sérültet, Natasa Kovacevicet – akinek az egyik lábfejét amputálni kellett – a győri kórházban meglátogatták a szerb nagykövetség munkatársai és a balkáni ország sportminisztere is.

A klubelnök kifejtette, ha nem tudnak elindulni a Közép-európai Ligában, akkor a magyar bajnokságban állnak rajthoz.

A kedd délutáni elnökségi ülésen döntünk arról, hogy milyen szakmai stábbal, milyen játékoskerettel és milyen alternatívával megyünk tovább” – jelentette ki, majd hozzátette: nem halasztják el azt a jövő hétre tervezett felkészülési tornát, amelyre az orosz Szpartak Moszkvát, az Uniqa-Eurosleasing Sopront és a PINKK Pécsi 424 együttesét hívták meg.

A házigazdák helyére valamelyik NB I-es csapat ugrik be, s ez lesz az első emléktorna, amellyel az elhunyt klubvezetők emléke előtt adóznak.

A Kapuvárnál bekövetkezett szerencsétlenségben egy személyautó ütközött össze a győrieket szállító busszal, Tapodi Péter a helyszínen belehalt sérüléseibe, Fűzy Ákos pedig a győri kórházban hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik