Belföld

Facebook buktatta le a csaló focistát

Hamis igazolással játszott egy csanádpalotai játékos a Hódmezővásárhelyi FC elleni bajnoki meccsen. Lakatos Rudolf a mérkőzés után közzétett egy képet, amin épp a pályán ünnepli csapata második gólját, holott eltiltása miatt a keretben sem szerepelhetett volna.

A vásárhelyi csapat kapja a három pontot, miután az MLSZ Csongrád megyei igazgatóságának versenybizottsága hétfőn csalás miatt elmarasztalta a Csanádpalotai egyesületet – tudta meg a Szegedma.hu.

A HFC azért nyújtott be korábban óvást, mert szerintük – az egyébként 2-2-re végződő találkozón – Claudiu-Sergiu Luculescu helyén, egy korábbi meccsen majd fél évre eltiltott játékos, a csapat trénerének fia, ifjabb Lakatos Rudolf szerepelt.  A focistát korábban azért büntették meg, mert egy Kistelek elleni bajnoki után leköpte a játékvezetőt és az aszisztensét.

Jobbra az ominózus facebookos fotó, balra egy korábbi kép a játékosról. (Fotó: Szegedma.hu/Csongrádfoci.hu)

Lakatost a vásárhelyi meccs után saját Facebook oldala buktatta be – erről a Csongrádfoci.hu számolt be. A fiatal játékos egy, a mérkőzés második góljának szerzőjét ábrázoló képet töltött fel profilképnek adatlapjára. A jegyzőkönyv szerint azonban a gólt nem ő, hanem Luculescu szerezte. Lakatos nem is lőhette, hisz az eltiltása miatt a padra sem nevezhették volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik