Belföld
Kedd délben már kiengedhetik a fogdából az egyik fiatalt, a már azonosított Rózsa Milán pedig tagad: nemhogy nem rongált, éppen ő akarta megakadályozni a vandálokat.
2014. 10. 28. 08:55
Nyerges Zsolt, a Közgép egyik vezetője az Egyesült Államokban tartózkodik.
A Fidesz a választási törvény módosításával elejét vette a főpolgármester gondjainak.
2014. 10. 28. 08:23
Újságból kivágott betűkből írt levéllel és nyúzott kutyatetemmel üzent valaki az MSZP miskolci szervezetének: "Így jár minden ávós!"
A párt nem erősíti meg Lendvay utcai székháza védelmét – írja a Blikk, amely szerint a vandalizmusnak lehetnek további gyanúsítottjai.
2014. 10. 28. 07:44
Év vége előtt érkezhet az új amerikai nagykövet, a kinevezés csúszásának nincsenek politikai okai André Goodfriend szerint.
2014. 10. 28. 07:34
Egy demokrácia mindig liberális marad, az egyének szabadságát nem lehet elvenni – mondta a német külügyminisztérium államminisztere.
2014. 10. 28. 07:27
Ma kezdi tárgyalni az Országgyűlés a kormány jövő évre vonatkozó adóváltoztatási javaslatait. Fenntartanák a család adórendszert, bevezetnék az internetadót.
2014. 10. 28. 06:50
Ezt maga Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető ismerte el. Azt mondta, a nemzetbiztonsági bizottság ülésén ismerhetik meg a pártok, hogy kiket fogtak el.
A hajnalok már téliek, bár napközben még tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Hibának tartják és sértve érzik magukat a Fidesz-frakció tagjai, amiért csak a sajtóból értesültek a javaslatról. Kövér Lászlónak azért nem lenne ellenére egy százezres tüntetés az amerikai nagykövetség előtt.
2014. 10. 27. 22:16
Szél Bernadett LMP-s képviselő kérte a bővítés iratanyagát, ami A/4-es papírra másolva mintegy 60 centiméter vastag lett volna.
Lázár János elrendelte a bizonyítványok teljes körű felülvizsgálatát az irányítása alá tartozó közigazgatási szerveknél.
2014. 10. 27. 18:07
A Százezren az internetadó ellen nevű csoport a keddi tüntetést is ugyanoda szervezi, ahonnan a vasárnapi indult.
2014. 10. 27. 17:54
Jogerőssé vált ahevesi önkormányzati választás eredménye, miután a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a megyei területi választási bizottságnak az új szavazás kiírását elutasító határozatait.
Az amerikai ügyvivő ezt erősítette meg - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
2014. 10. 27. 17:12
A Békemenet szervezőit, köztük Bencsik Andrást is megkérte a Fidesz, ne tartsanak most a kormány melletti tüntetést - írta a hvg.hu. Bencsik cáfolta az értesülést.
2014. 10. 27. 17:11
Benyújtotta a párt a parlamentnek a módosító indítványt, amelyben javasolják a 700 és 5000 forintos felső korlátot. A szolgáltatóknak kell megfizetniük - szögezték le.
2014. 10. 27. 16:35
November 7-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hétfőn a CIB Bank Zrt. devizaperében.
Országos, elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Ez is devizahiteles per, amelyet az Alkotmánybíróság határozatáig felfüggesztenek. A bíró szerint az első devizahiteles törvény sérti a jogállamiság elvét.
2014. 10. 27. 16:20
A honvédelmi miniszter cáfolta a korábbi sajtóhíreket, miszerint az internetre kivetett adó bevételeiből finanszíroznák a katonák béremelését.
2014. 10. 27. 16:09
Össztűz zúdult a kormányra a Parlamentben. Lázár János visszavágott az ellenzéknek.
2014. 10. 27. 16:05
- 12:15 Ujjaival pisztolyt formálva fejbe lőtte riválisát, azonnal diszkvalifikálták az atlétát
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő Virtu étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 11:56 Kutyája fura viselkedése mentette meg egy amerikai nő életét, akinél mellrákot diagnosztizáltak
- 11:50 Már idén népszavazást tarthat az uniós csatlakozásról Izland
- 11:37 Húszmilliós óvadékkal sem szabadulhat az ír férfi, aki szex közben kivégzett egy fiatal amerikai nőt a bulinegyedben
- 11:26 Pintér Bence: Szögezzük le, fogalmam sincs, mire költötték a város pénzét
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 11:06 Politikai üldözöttekről szóló német-török film nyerte az Arany Medvét
- 10:58 Amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány, Fodor Csenge nem lép pályára a válogatottban
- 10:53 Gyerekével együtt mehet börtönbe a kábítószerrel kereskedő család, válságos állapotban vittek kórházba miattuk egy drogfogyasztót
- 10:47 Elmarasztalta a Belügyminisztériumot az adatvédelmi hatóság, uszításról és gyűlöletkeltésről írnak a Krétán kiküldött szülői kérdőívek kapcsán
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 10:27 200 éve eltűnt faj tért vissza egy szigetre
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 09:14 Bukásoktól a sikerekig – képekben a vasárnap véget ért téli olimpia
- 07:47 Visszalépett az indulástól az ellenzéki Szabó Szabolcs
- 05:30 Kvíz: Kacsamesék és tamagocsitemető – mennyire emlékszel a kilencvenes évekre?
- 07:23 Az Orbán-kormány egyre több ügyünkről dönt titokban
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 07:29 „Nehogy már legyen olyan produkció, aminél lecsúszik a bugyim” – Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Duett második élő adására sem vett fel fehérneműt
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
