Belföld

Most biztos, hogy nem lesz Békemenet

A Békemenet szervezőit, köztük Bencsik Andrást is megkérte a Fidesz, ne tartsanak most a kormány melletti tüntetést - írta ahvg.hu. Alapszerint a kormánypárt attól fél, a Békemenetnek a jelenlegi diplomáciai helyzetben rossz üzenete lenne. Bencsik cáfolta az értesülést.

A hvg.hu úgy értesült, a Fidesz azért kérte a kormány melletti kiállás elhalasztását, mert az azt a benyomást keltené, hogy megrendült a miniszterelnök vagy a kabinet pozíciója. E mellett attól is tartanak, hogy az internetadóval felbosszantottak egy olyan fiatal generációt, amelyiknek eddig nem volt véleménye a politikáról és a kormányról. A lap szerint a kabinet hosszú és építkező tárgyalássorozatra készül az amerikaiakkal, és nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy meggyengült a kormány és a miniszterelnök pozíciója.

Úgy tudni, a Békemenet szervezői belátóak voltak a kéréssel kapcsolatban. „Lesz még alkalom, amikor valóban szükség lesz a békemenetesek támogatására, de ez most nem az” – idézett a lap egy magas rangú kormányzati forrást. A cikkben az is olvasható, hogy a fideszesek szerint a nemzetgazdasági tárca kezdettől fogva elrontotta az internetadó kommunikációját, a vasárnapi tüntetésen való magas részvétel pedig többeket meglepett.

Az internetadó elleni tüntetésre válaszul szervezett Békement ötletét Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője vetette fel.

UPDATE:

Bencsik a hvg.hu hírére reagálva a Facebookon azt írta, hogy senki nem kérte meg semmire, “de nem is lett volna erre szükség”, mert sem ő, sem más nem szervez Békemenetet.

“Csupán annyit írtam le, amit most is így gondolok, hogy amennyiben a kormányellenes támadások nem enyhülnek, egy adott pillanatban szükségesnek látszik egy új békemenet szervezése. Amint 2012-ben is szükségesnek látszott” – írta Bencsik. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik