Belföld
Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
2014. 11. 24. 09:07
A most júniusban kinevezett Kis Miklós Zsolt ennyi állami támogatásban részesült a 70 hektárnyi földje után az idén. Ráadásul további milliókra számíthat az állami vezető – írja a Blikk.
2014. 11. 24. 07:40
Jobbára borult időre számíthatunk az idei ősz utolsó hétfőjén. A Dunántúlon lehet kisebb eső, kedden északkeleten már gyenge havazás is előfordulhat.
Szerinte nem kaptak konkrétumokat Amerikától a korrupciós vádakkal kapcsolatban, ezért nem vizsgálja a kormány a felmerült kérdéseket.
2014. 11. 23. 21:03
A vasárnapi újpesti fideszes vereség után Veszprémben lesz a sorsdöntő szavazás.
A kezdeményező börtönnel büntetné azokat, akik prostituált szolgálatását veszik igénybe.
2014. 11. 23. 20:46
A kormánykezdeményezésre felálló szervezet nem akar kapkodni.
2014. 11. 23. 17:39
Feltéve, hogy eltalált öt számot a hatból.
2014. 11. 23. 17:07
Évi tízezer halott, megnyomorított családok százezrei, 700 milliárdos veszteség a gazdaságnak. Békeidőben kevés csapás tud ekkora kárt okozni egy országnak. Drámai tények az alkoholista Magyarországról.
2014. 11. 23. 17:00
Béremelési program indul, a kormány 44 milliárdot biztosít rá a jövő évi költségvetésben.
A köznevelési államtitkár szerint le kell fordítani a jogszabályokat „diáknyelvre”.
2014. 11. 23. 16:18
Fagyos reggelek, ködös és hideg nappalok várnak ránk. Egyre téliesebb az idő.
A költségvetést is tovább cincálják a parlament jövő heti háromnapos ülésén, a dohánybizniszt pedig tovább szűkítik.
2014. 11. 23. 15:11
A nap legszórakoztatóbb közleményét köszönhetjük a Szilvásy György vezette Honfoglalás 2000 Egyesületnek. Ámuljanak!
2014. 11. 23. 12:17
Pedig a szinte száz százalékban cigányok lakta Bódvalenke már első ránézésre is különleges falu.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több karán tartanak rendezvényeket november 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján.
Újpesten a magyar belpolitika szeme vasárnap. Sok múlhat a Kiss Péter halála miatt tartott választások eredményén.
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Műszaki hiba miatt állt egy vonat Vicziántelepen. Buszok jártak Őrbottyán és Veresegyház között.
Középkori hajómaradványok, egykori fegyverek, használati tárgyak, települések romjai – ilyen és hasonló leletekre bukkannak a búvárrégészek a magyarországi vizekben.
2014. 11. 22. 16:00
Vagy nekünk. A nagyobbik kormánypárt visszatért kedvenc vesszőparipájához: Gyurcsányt vizionálják a tüntetők mögött. Azért mert beszélt róluk.
2014. 11. 22. 15:38
- 12:15 Ujjaival pisztolyt formálva fejbe lőtte riválisát, azonnal diszkvalifikálták az atlétát
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő Virtu étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 11:56 Kutyája fura viselkedése mentette meg egy amerikai nő életét, akinél mellrákot diagnosztizáltak
- 11:50 Már idén népszavazást tarthat az uniós csatlakozásról Izland
- 11:37 Húszmilliós óvadékkal sem szabadulhat az ír férfi, aki szex közben kivégzett egy fiatal amerikai nőt a bulinegyedben
- 11:26 Pintér Bence: Szögezzük le, fogalmam sincs, mire költötték a város pénzét
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 11:06 Politikai üldözöttekről szóló német-török film nyerte az Arany Medvét
- 10:58 Amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány, Fodor Csenge nem lép pályára a válogatottban
- 10:53 Gyerekével együtt mehet börtönbe a kábítószerrel kereskedő család, válságos állapotban vittek kórházba miattuk egy drogfogyasztót
- 10:47 Elmarasztalta a Belügyminisztériumot az adatvédelmi hatóság, uszításról és gyűlöletkeltésről írnak a Krétán kiküldött szülői kérdőívek kapcsán
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 10:27 200 éve eltűnt faj tért vissza egy szigetre
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 09:14 Bukásoktól a sikerekig – képekben a vasárnap véget ért téli olimpia
- 07:47 Visszalépett az indulástól az ellenzéki Szabó Szabolcs
- 05:30 Kvíz: Kacsamesék és tamagocsitemető – mennyire emlékszel a kilencvenes évekre?
- 07:23 Az Orbán-kormány egyre több ügyünkről dönt titokban
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 07:29 „Nehogy már legyen olyan produkció, aminél lecsúszik a bugyim” – Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Duett második élő adására sem vett fel fehérneműt
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
