“Kitüntetést Orbánnak, Nobel-díjat Putyinnak!”

A nap legszórakoztatóbb közleményét köszönhetjük a Szilvásy György vezette Honfoglalás 2000 Egyesületnek. Ámuljanak!

Korábban a témában:

Annyira szép az egész szöveg, úgy éreztük, óriási bűnt követnénk el, ha belenyúlnánk, ezért változtatás nélkül közöljük a szervezet közleményét.

Íme:

HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: KITÜNTETÉST ORBÁNNAK, NOBEL-DÍJAT PUTYINNAK!

A civil szervezet javasolja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása alapján a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetésben részesítse Orbán Viktort. A kitüntetés, a miniszterelnöknek a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerésére szolgálna.

Az Egyesület egyetért a széles körben felmerült igénnyel – ezért javasolja, hogy a M. Tud. Akadémia V. Putyint terjessze fel Nobel-békedíjra. Oroszország elnöke bizonyságot tett a béke ügye iránti elkötelezettségéről. A világ egyik vezető országának a vezetőjeként minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a Földön kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez. A világ egyetért azzal, hogy Putyin egyike azoknak, aki valóban megérdemli a díjat. Európában egyre több szó esik az orosz elnök érdemeiről: Franciaországban, aláírásgyűjtés kezdődött, Róma utcáin pedig plakátok jelentek meg az elnök arcképével, “Putyinnal vagyok” aláírással. 

Magyarok százezrei, oroszok milliói támogatják választott vezetőiket. A két nagyformátumú államférfi a legtöbbet tette a békéért, a nemzetek barátságáért, népük felemelkedéséért, alkalmazott megoldási módszereik Európában elismerést váltanak ki.

Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület

 Orbán Viktor és V. Putyin
Fotó:Europress

Ajánlott videó mutasd mind

Ilyen lehet Magyarország 2050-re

Elsorvad a vidék, az élővilág kiüresedik, sok őshonos fajunk eltűnik, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.