A brit kormány szerint még nem teljesül minden gazdasági feltétel az ország eurócsatlakozásához, így a döntést immár szinte bizonyosan jövő évre halasztják.
Összesen hétmillió euróhoz jutnak az Európai Parlamentben jelen lévő politikai pártok, amennyiben a bizottság tervezetét az Európai Tanács és a parlament is jóváhagyja.
Az internet egykor legismertebb és a legtöbb felhasználó által futtatott keresőportálja tulajdonost váltott - jelentette a BBC. Az új befektető a Google legyőzését tűzte ki célul.
Az internet biztonságával foglalkozó szakemberek apokaliptikus képet festenek a világháló jövőjéről - írja a Napi Gazdaság. Jevgenyij Kaszperszkij szerint az internet mai állapotában életciklusának befejező szakaszához érkezett. Mindezt arra alapozza, hogy hogy a támadások egyre inkább a világháló egészének megbénítására irányulnak, s a technológia fejlődését tekintve egyre nagyobb valószínűségét látja a számítógépes kalózok felülkerekedésének.
Hamarosan a kormány elé kerül az aranyrészvények megszűnéséről szóló törvénytervezet. Az állam legkésőbb az uniós csatlakozást követően már nem élhet korábbi többletjogosítványaival. Legfeljebb nyomós közérdekből, hatósági jogkörben vizsgálhatja felül a privatizált cégek egyes tulajdonosi döntéseit - írja a Világgazdaság szerdai száma. Legfőbb szabály az, hogy nem lép semmi a megszűnő aranyrészvények helyébe. A leendő törvény hatálybalépésével p
Az MSZP két legerősebb platformjának vezetői találkoznak szerdán este Budapesten. A szocialisták március végi tisztújító kongresszusa előtt közös nyilatkozatban sürgetik a párt programjának megújítását – értesült a Magyar Hírlap.
Várhatóan a jövő heti elnökségi ülésen jelenti be hivatalosan Orbán Viktor, hogy elvállalja-e a megújuló Fidesz élén az elnöki posztot. Ezen a tanácskozáson tisztázzák a párt átszervezésével kapcsolatos még nyitott kérdéseket. A volt kormányfő szóvivője cáfolta, hogy a néppárt vezetésében Martonyi János szerepet kapna.
Eduard Kukan, a szlovák diplomácia vezetője levélben tájékoztatta magyar kollégáját, hogy elfogadja az ajánlatát, és ennek eredményeként a két külügyminiszter február 27-én ül tárgyalóasztalhoz Pozsonyban – jelentették be kedden a pozsonyi külügyminisztériumban.
Március másodikán csatlakozik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség iraki nukleáris ellenőrzési csoportjához Pető Ákos, az Országos Atomenergia Hivatal főosztályvezetője. Megbízatása várhatóan május 3-ig tart. Ha időközben megindul a katonai akció Irak ellen, a szakembert a nemzetközi szervezet menekíti ki az országból.
A polgári oldal ellen gyűlöletkeltő a Budapest Rádió Franka Tibor-sorozata – állítja 112 aláíró, aki az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságától kéri a Fiala János szerkesztette műsor elmarasztalását.
Nem hivatalos, puhatolózó tárgyalások kezdődtek a héten az Erzsébet téri gödör sorsáról a fővárosi önkormányzat és a kulturális tárca között. A pályázaton ötmilliárdért meghirdetett ingatlanra ugyanis a február 10-i határidőig nem jelentkezett vevő. A vételárból egyébként hárommilliárd forint a kulturális tárcát illeti mint építtetőt.
A Fidesz a pénzügyminisztertől és Keller László közpénzügyi államtitkártól vár választ arra, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter nevével fémjelzett ügyvédi irodát bízták-e meg a kormányváltás után a Malév Rt. átvilágításával. Egy a Fidelitashoz közel álló lap szerint az átvilágítás ellenértéke 30 millió forintra tehető.
A jövő évtől tovább emelkedik a szociálpolitikai támogatások összege, csökken viszont a bérlakást építő önkormányzatok támogatása. Módosul a lakáshitelezés gyakorlata, egyúttal új formákat hirdetnek meg a felújítási programok résztvevőinek. A kormány tizenöt évre szóló lakásprogramját tegnap bocsátották társadalmi vitára.
Az árampiac megnyitásához kötődő új szabályok egyszerre sodorták veszélybe a Bakonyi Erőművet és az ajkai timföldgyárat. Bár a cégek és a szabályok is vétlenek, a baj igazi oka az erőmű évekkel ezelőtti privatizációjáig nyúlik vissza. A gazdasági tárca lát lehetőséget a megoldásra.
A jövőben a Magyar Fejlesztési Bank csak fejlesztési céllal fektethet be tőkét, és nem finanszírozhat eleve veszteséges állami beruházásokat (ilyen például az sztrádaépítés) – áll az MFB új stratégiájának a kabinet által elfogadott irányelveiben. A kormányhatározatból az is kiderül: újabb, 50 milliárdos hitelprogram készül a kisvállalkozóknak és 30 milliárdos regionális fejlesztési program az elmaradott térségeknek.
•A teljes évre vonatkozó részvényenkénti nyereség 11 százalékkal nőtt
•A teljes évre vonatkozó egyesített licenc és karbantartási bevétel 8 százalékkal nőtt
•A teljes évre vonatkozó összes bevétel 4 százalékkal emelkedett
•A nyolcadik egymást követő negyedévben nyereséges a cég
Egy bank, vagy egy vállalat nagy számú és rendkívül összetett alkalmazói rendszert működtet, melyeknek folyamatosan meg kell felelniük az általános belső- és informatikai biztonsági előírásoknak. A feladat jelentékeny részét képezi (és ennek megfelelően komoly emberi erőforrásokat igényel) a felhasználói jogosultságok kiosztása, ellenőrzése és karbantartása. Ahhoz, hogy a jogosultsági információk mindig naprakészek legyenek, a folyamatok erőtelje
Ausztriában az euró bevezetése óta megnőtt a turisták vásárlási kedve, és tavaly fejenként 248 eurót, vagyis az előző évinél 6,5 százalékkal többet költöttek az ide érkezők. A legnagyobb mértékben a magyarok vásárlásai nőttek - mondta el többek között Thomas Bundschuh, az áfa-visszatérítést intéző szolgáltatók közül a legnagyobb, a Global Refund ügyvezetője.
Az Irakkal kapcsolatos háborús várakozás kedvezőtlenül befolyásolja az Európai Unió gazdaságát, de nem lesz recesszió - közölték kedden a Brüsszelben ülésező EU pénzügyminiszterek.
Határozatképtelenség miatt elnapolták a DAM Steel Rt. éves rendes közgyűlését kedden. A cégnek nem sikerült megegyeznie az ezt követő hitelezői egyeztetésen a fizetési haladékról a kishitelezőkkel.
Az Audi Hungaria Motor Kft., az Audi AG 100 százalékos leányvállalata tízéves fennállása óta 6,6 millió motort és 236 ezer gépjárművet gyártott, 1,5 milliárd eurós beruházást hajtott végre és 4800 munkahelyet teremtett.
A román jegybank jelentése szerint január végén az ország bankközi piacán az átlagos kamatszint emelkedésnek indult. Az előző hónap zárásakor 21 százalékos volt a kamatláb. Január utolsó hetében a bankközi tranzakciók forgalma jelentősen, 27 százalékkal esett vissza, 4106,8 milliárd lejről 3 ezer milliárdra csökkent.
Egy évvel korábbi kibocsátását 14,8 százalékkal haladta meg idén januárban a kínai gyáripar: kiemelkedően nőtt a gépkocsik, a számítógépek és a mobiltelefonok termelése.