Zökkenőmentes váltást akar a FIAT-nál a távozó elnök, Paolo Fresco. Az olasz autógyártó irányítását Umberto Agnelli, a nemrégiben elhunyt Giovanni (Gianni) Agnelli fivére veszi át.
Az OPEC főtitkára, Alvaro Silva csütörtökön azt mondta, hogy az olajexportőr szervezet akár a teljes iraki olajtermelés kiesését pótolni tudja tartalék kapacitásaival, és nem lesz szükség a fogyasztó országokban felhalmozott kereskedelmi tartalékok felhasználására.
A Sony és az IBM együttesen fejleszti ki a Butterfly.net szoftverfejlesztő vállalattal együttműködve a "grid" hálózati rendszertechnika alapelveire épülő online játék szolgáltatást a Sony PlayStation2 játékkonzol számára.
A United Pan-Europe Communications N.V. és a chello broadband n.v. a mai napon bejelentette, hogy a chello szélessávú internet-szolgáltatás előfizetői száma elérte a hétszázezret. A chello Magyarországon is komoly eredményeket könyvelhet el: a kábeles internet hazai felhasználóinak a száma tavaly óta megduplázódott és mára elérte a harmincezret.
Az euróövezetben januárban 7,4 százalékkal nagyobb volt az M3-as pénzellátás, mint egy évvel azelőtt - közölték csütörtökön az Európai Központi Bankban. Decemberben 6,8 százalékos volt a többlet a 2001. decemberihez képest.
A hazai számítástechnikai iparág növekedési átlagát felülmúlva, 45 százalékkal nagyobb forgalmat realizált a Fujitsu Siemens Computers Kft. a 2002. naptári évben, mint egy évvel azelőtt.
Miközben szinte minden európai légitársaság ismét csökkenti kapacitásait, az Air France-nál csütörtökön bejelentették, hogy a nyári menetrendben 1,8 százalékkal növelik az elérhető utaskilométereket.
Az elmúlt év novembere és 2003 januárja között a Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-felmérése szerint a foglalkoztatottak száma 3 millió 902 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 6,1 százalék volt.
Medgyessy Péter miniszterelnök ma hivatalában fogadta Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminisztert. A felek példamutatónak nevezték a kétoldalú kapcsolatokat, mind politikai, mind gazdasági téren - közölte a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája. Örömmel állapították meg, hogy a két ország viszonyában korábban fennálló kereskedelmi vitákat sikerült lezárni.
A háztartási szektor folyószámlahiteleinek átlagos kamatlába 2003 januárban 12 bázisponttal a decemberi 18,34 százalékról 18,22 százalékra csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.
A HP nyilvánosságra hozta 2003. január 31-én zárt, első pénzügyi negyedévének eredményeit. A vállalat 17,9 milliárd dolláros értékesítési árbevételről számolt be a vizsgált időszakban, szemben az előző negyedév 18 milliárd dolláros értékével.
Tavaly érezhetően kevésbé növekedett a világ gyógyszerfogyasztása mint az elmúlt években általában: a gyógyszerforgalom mindössze 7 százalékkal, 275,81 milliárd dollárra nőtt 2002-ben, és ezzel a gyógyszervilágpiac a legalacsonyabb éves növekedési ütemet mutathatja fel 1999 februárja óta - állítja az IMS Health piaci adatszolgáltató. A növekedés 2000-ben és 2001-ben egyaránt kétszámjegyű volt.
Visszavonta korábbi határozatát, s nem adta meg a fennmaradási engedélyt a Terror Háza pengefalának a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottságának baloldali többsége - írja a Magyar Nemzet. A határozathozatal előtt az ellenzék kivonult az ülésteremből. Mint ismeretes a múlt héten Demszky Gábor főpolgármester függesztette fel a korábbi, a pengefal fönnmaradását engedélyező döntést. Sasvári Szilárd, a testület fideszes elnöke siralmasnak nevezte
Ha a Praktiker AG nem teljesíti az elvárásokat, akkor anyavállalata, a Metro Holding AG megvizsgálja a barkácsáruház-lánc értékesítésének lehetőségét - írja a Napi Gazdaság. A Praktiker magyarországi leánya egyébként az előző évre 32,7 milliárd forint nettó árbevételt tervezett, ám egyenlőre nem hozta nyilvánosságra telesítette-e ezt.
Információk szerint a Fővárosi Önkormányzat pénteken dönt a Nagykörúton forgalomba állítandó új villamosok beszerzéséről - írja a Napi Gazdaság. A Budapesti Közlekedési Rt. (BKV) még tavaly novemberben hirdetett nemzetközi versenytárgyalást negyven új villamos vásárlására.
A Duna Tv Rt. készítheti el a Honvédelmi Minisztérium (HM) információit közlő, a NATO-parancsnokságon szolgáló magyar katonákat, illetve a szövetséges és határon túli közvéleményt tájékoztató magazinműsorokat a Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. részére - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Százezer példányban kívánja decemberi kongresszusán bemutatott európai uniós vitairatát megjelentetni a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt a népszavazásig több programsorozatot, konferenciákat és szabadegyetemet is magában foglaló kampányt indít. A kampány vezéreleme az emberek mindennapjait érintő kérdések megfogalmazása és a kormány felé tolmácsolása lesz.
Kézirathibának feltüntetett jogszabályi helyesbítéssel félmilliárd forintot vett ki a sertéstartók zsebéből az FVM – állítják a gazdák a Világgazdaság egy csütörtöki cikkében. Szerintük a miniszter nem tartotta be ígéretét, ezért a parasztszövetség most a kormányfőhöz fordul. A tárca vezetője cáfolja a vádakat.
Új front nyílik az iraki háborúban, ha a török kormány a menekültáradat megfékezésére és a kurdok autonómiatörekvéseinek felerősödésre hivatkozva átlépi a határt.
Tizenötmilliárd forintot fordítanak az idén a turisztikai célelőirányzatból a vendégfogadás feltételeinek javítását szolgáló vállalkozói fejlesztések támogatására - írja a Népszabadság. A pályázati rendszert úgy módosították, hogy hatékonyabb és átláthatóbb legyen.