Belföld

Félmilliárddal “húzta meg” a sertéstartókat a szaktárca?

Kézirathibának feltüntetett jogszabályi helyesbítéssel félmilliárd forintot vett ki a sertéstartók zsebéből az FVM – állítják a gazdák a Világgazdaság egy csütörtöki cikkében. Szerintük a miniszter nem tartotta be ígéretét, ezért a parasztszövetség most a kormányfőhöz fordul. A tárca vezetője cáfolja a vádakat.

Mintegy félmilliárd forintos állami támogatástól fosztotta meg a sertéstartókat az FVM azzal, hogy a megjelenés után két héttel helyesbítette saját dotációs rendeletét – állítják a gazdálkodók. Az ügy lényege, hogy a tárca februártól az idén értékesített állatokra egyedenként 3 ezer forintos támogatást hirdetett meg, amelyet már a január elseje utáni “első állatátvétel napjától” igénybe lehetett volna venni.

A visszamenőlegességet biztosító januári dátumot azonban az FVM a napokban – összhangban a rendelet hatálybalépési dátumával – februárra változtatta. Így az elmúlt hónapban eladott hízók után állami támogatás nem jár.

A tárca szakértői szerint a korrekciót pusztán az indokolta, hogy az eredeti jogszabályban elírás, vagyis kézirathiba történt. Németh Imre agrárminiszter több érdek-képviseleti vezető előtt személyes ígéretet tett arra, hogy a 3 ezer forintos dotáció a későbbi megjenési időpont ellenére január elejéig visszamenőleges lesz – közölte ugyanakkor a lappal Deák Ferenc, a Magyar Parasztszövetség főtitkára. Más érdek-képviseleti szakértők tájékoztatása szerint a pénzek megvonása az éves sertéstermelés 7-8 százalékát érinti kedvezőtlenül. A visszamenőleges támogatásra éppen azért lett volna szükség, mert a sertésfelvásárlási árak januárban voltak a legalacsonyabbak, míg februártól némiképp konszolidálódtak. Mivel a tárca vezetője saját ígéretét sem teljesítette, a parasztszövetség Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordul az ügyben – mondta Deák.

Németh Imre elmondta, az FVM elsősorban a feldolgozókat okolja az egyezség megsértéséért, mivel januártól jelentősen csökkentették a sertésfelvásárlási árakat. A miniszter szerint ezt követően az FVM addig nem látta értelmét az ez évi támogatási rendeletek megjelentetésének, amíg a piaci szereplők képviselőivel nem alakul ki szabályozási konszenzus. Hozzátette: csak január végére teremtődött olyan helyzet, hogy az FVM-es jogszabályokat közzé lehessen tenni. (A lezáratlan viták miatt viszont ekkor sem jött létre írásos megállapodás.)

Az időveszteséggel járó egyeztetéseken túl költségvetési okai is vannak annak, hogy a 3 ezer forintos támogatás nem visszamenőleges – mondta Németh. Emlékeztetett arra, hogy más ágazatok is jelentős pénzigényekkel fordulnak a tárcához. Cáfolta ugyanakkor, hogy a sertéstartók a helyesbítés miatt az idén rosszul járnának. A nehézségek ellenére az ágazat összességében 2 milliárd forinttal több dotációt kap tavalyhoz képest – állapította meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik